Több mint 1700 versenyzőt várnak a szegedi Maty-érre csütörtöktől vasárnapig

Csütörtöktől vasárnapig rendezik meg a kajak-kenu országos bajnokságot, melynek négy napja alatt 88 tagszervezet több mint 1700 versenyzője száll vízre a szegedi Maty-éren. Az országos bajnokság ideje alatt ingyenes a belépés a szurkolók számára.

A hazai szövetség honlapjának szerdai összeállítása szerint a felnőtt ob-val azonos időpontban és helyszínen rendezik meg a gyermek és a kölyök korosztály magyar bajnokságát, a Kolonics György Emlékversenyt, melyen tavaly 79 egyesület 1500 fiatal sportolója vett részt, s várhatóan ezúttal is hasonló lesz a létszám.

  • A felnőtteknél az Európa-bajnok kenus, Balla Virág volt a tavalyi ob legeredményesebb versenyzője öt arany- és egy ezüstéremmel, ő a mostani hétvégén viszont csak négy számban indul, mert az 500 és 1000 méter egyes mellett párosban Molnár Rebekával 200 és 500 méteren áll rajthoz.
  • A kajakosoknál K-1 500 méteren a magyar bajnoki címének megvédésére készül az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint, K-1 1000 méteren pedig 2021 után győzhet újra, tavaly ugyanis ebben a számban nem indult.
  • Sűrű program vár Lucz Annára és Kiss Blankára, ők ugyanis a K-2 200 és az 500 méter mellett ezúttal 1000 méteren, valamint az újpesti négyes tagjaiként 200 és 500 méteren is érdekeltek lesznek. Egyéniben Lucz 200 és 500 méteren, Kiss pedig 200-on indul.
  • A férfi kenusoknál Fejes Dániel esélyesnek számít egyesben 500 és 1000 méteren is, de kihívói között ott van többek között Fekete Ádám, Hajdu Jonatán, Korisánszky Dávid, vagy akár Buday Domonkos.
  • A nőknél C-2 200 és 500 méteren a Nagy Bianka, Bragato Giada kettős a favorit, és ők 1000 méteren is elindulnak majd.

A férfi K-2 200 és K-4 200 méter döntője az idei magyar bajnokságon is Séra Miklós Emlékfutam, tisztelegve a legendás edző emléke előtt.