Lassan indul be a magyar dinnyeszezon, ami főleg a tavaszi és kora nyári időjárásnak köszönhető. A szegedi piacokon és gyümölcsárus bódékban egyelőre főleg import található, ami miatt a kilónkénti árak is lényegesen magasabbak, de amint beérik a helyi termény, az eladók szerint ez változhat. Medgyesi dinnye már van elvétve, a termelők és a szakértők szerint nagyobb mennyiségű magyar árura még heteket kell várni.
A szegedi Mars téri piacot járva talán meglepő tapasztalat lehet az ember számára, hogy július hetedik napján viszonylag kevesen árulnak görögdinnyét a kint lévő eladók közül. Három olyan árussal találkoztam, akinél kvázi piaci mennyiségű görögdinnye várta a vevőket, és csak néhány embernél volt még dinnye, elvétve egy-két darab, sárga alig.
Akik már a szezon elején elkezdték az árusítást, arról számoltak be, hogy készleteiket túlnyomó részét görög import teszi ki, mivel a magyar termelőktől egyelőre nem érkezett görögdinnye. Mivel a gyümölcsök hosszú utat tettek meg, míg a piacokra kerültek, ezért az áruk is magas.
Itt kilónként 500–600 forint jelenleg a magyar és az import dinnye is. Az import ára a boltokban 300 és 500 forint között mozog, a hazai meg nagyjából a piaci árat tartja.
„Ahhoz képest, hogy minden drága, végül is annyira nem vészes”
– véleményez egy kereskedő a Mars téri piacon. Ő arra emlékszik, hogy 1–2 éve ilyenkor még 200–300 forint volt a dinnye kilója, ehhez képest a néhol több mint 100 százalékos áremelkedés kifejezetten bántónak mondható. Egy másik eladó szerint viszont ez fog még alakulni, ha valóban beindul a szezon, ő 300–350 forintos kilónkénti árakra számít.
Veres Balázs, a Szegedi Nagybani Piac operatív igazgatója is arról számol be, hogy egyelőre alig van 1–2 termelő a piacukon, akik valóban saját terménnyel jönnek, és nem viszonteladók. Ő egyelőre mindenkitől azt hallotta, hogy amikor már nagyobb mennyiségben lehet majd magyar dinnyét találni a standokon, az jó 2–3 hét múlva lesz csak.
„A nulla foktól talán még védtek volna a kis fóliák, de mínusz 5 fokban esélyük sem volt”
– meséli egy Üllés környéki gazda. A késői szezont és az átmeneti dinnyehiányt szerinte a tavaszi időjárási viszonyok okozták. Azt mondja, a Szegedtől nagyjából 25 kilométerre lévő település környékén szinte kivétel nélkül elfagyott az összes olyan dinnye, amit még április közepe, illetve vége felé ültettek.
Fotó: Bálint András / Szegeder
Azokban a hónapokban ugyanis éjszakánként a hőmérséklet még igen csak a mínuszokban járt, amit a szabad ég alá, vagy a kis fóliasátrakba rakott dinnyék elég rosszul viseltek. A késői fagyok más növényeknek sem kedveztek, a gazda majd’ 80 barackfáján például a leveleken kívül semmi sem nőtt.
Véleménye szerint még jó két hét, mire jelentősebb mennyiségű hazai dinnye lesz majd akár az üzletek polcain, akár a piacokon, mivel májusban gyakorlatilag elölről kellett kezdeni a vetést és a gondozást. Úgy gondolja, hogy túlnyomó részben az is a Békés vármegyei Medgyesegyháza környékéről származó termény lesz majd, ahol amúgy is évtizedes hagyománya van a dinnye termesztésének.
A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy az olvasók Budapesten és egész Magyarországon értesüljenek a legfontosabb és legérdekesebb szegedi és környékbeli témákról és történésekről. Ez a cikk ezen együttműködés keretén belül jelenik meg a Telexen is. Ha szeretnéd, hogy még több sztorit tudjunk feldolgozni és az ország elé tárni, támogasd a Szegedert! Az eddig a Telexen megjelent cikkeink ide kattintva érhetők el.