100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Idén már harmadik éve, hogy az egy időre bezárt szabadstrandot, az immáron Coca-Cola Lapos Beach-t megnyitották. Ezúttal nem volt nyitóbuli, mint tavaly Pumped Gabóval, de egyébként is elmosta volna az eső.

Az időjárás ugyanis nem kedvezett a kilátogatóknak, bár a nem éppen strandidő ellenére voltak páran a vízben a délelőtt folyamán és a vízimentők is edzettek. Bálint András fotóriporterünk délután, az eső elálltával látogatott ki, ekkor meglehetősen kihalt volt a szabadstrand, ami nem meglepő.

Mihálik Edvin a megnyitón elmondta, a szeptember 1-ig működő Laposon idén is úszósávot jelöltek ki, ahol az egész szezon alatt vízimentők védik majd a strandolók biztonságát. Ezen felül kihelyezték a tusolókat és a mosdókat is, felújították a rámpát, ami megkönnyíti a lejutást a strandra, és új játszóteret is kapott a terület.

Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder

A Délmagyarország számára az önkormányzati képviselő elárulta, Szeged két másik szabadstrandjának újranyitásában nem történt előrelépés, mert azoknak bonyolultabb az engedélyeztetése, mint a Laposé volt.

Mint azt megírtuk, jövő hét hétfőtől egyre melegebb idő várható és kedden nyugaton már többfelé átléphetjük a 30 fokot, de Szegedre is 31 fokot jósolnak. Szerdán már országszerte meleg lehet 30–34 fok közötti csúcsokkal, városunkban mindez a kettő között, 32 fok körül alakul majd. Csütörtök viszont a nyár eddigi legmelegebb napjának ígérkezik, délen akár a 34–35 fokot is elérhetjük majd.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…