Mint azt még a hónap elején írtuk Mihálik Edvin, szeged Zöld város programért felelős tanácsnokának bejegyzése alapján, június 16-án, pénteken nyílik meg a Lapos Beach a nagyközönség számára, melyet egyébként a SZIN-hez hasonlóan szintén átneveztek Coca-Cola Lapos Beach-re.
Akkor még magas volt a Tisza vízállása, ami enyhült mostanra, így a felújításra szoruló szabadstrand partszakaszán épp a tereprendezés zajlik egy munkagéppel, melyet fotóriporter kollégánk, Bálint András örökített meg.
Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder
A Lapos a korábbi évekhez hasonlóan a tanév végétől a következő iskolai időszak kezdetéig, vagyis szeptemberig nyitva áll majd és ingyenes is lesz a kilátogatók számára. Egy korábbi közbeszerzési felhívás szerint egyébként június 13-a és augusztus 31-e között terveztek alkalmazni három vízimentőt a szabadstrandon.
A megnyitó hivatalosan délelőtt 11 órakor lesz, ám idén nem terveztek különösebb programot, mint tavaly, amikor Pumped Gabo is részt vett, mint lemezlovas. Annyi biztos, hogy 150 napágy vár a helyszínen, illetve röplabdázni és focizni is lehetőségünk lesz. Emellett rendszeresen szerveznek lengőteke-versenyeket is, no meg persze a nap folyamán mindenki számára ételek és italok is elérhetőek a helyszínen.