100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
„Ma különleges időpontban, elképesztően dühítő apropóból volt zebraszerda. Tegnap este 11 után benyújtották »honatyáink« a pedagógust, diákot, szülőt és egész nemzetet gúzsbakötő bosszútörvényt. Hoztunk koporsót és kiállítottuk Pintér bizonyítványát is” – írja bejegyzésében az Egységes Szülői Front szegedi szervezete. Az akcióhoz a Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja és az Egységes Diákfront is csatlakozott.
A mai zebraszerdát kivételesen nem reggel, hanem délután 3 óra körül kezdték a Tisza Lajos körúton, az SZTK-nál. Azt írják, az egyetlen valódi pozitívum, amit tapasztaltak a mai akció során, hogy úgy tűnt, mintha a szegediek nagy többsége pont olyan dühös lenne, mint ők és nem fogadják el a státusztörvény benyújtását: „Majdnem mindenki dudált és bátorított bennünket.”

Ahogy azt korábban megírtuk, az Egységes Szülői Front minden héten szerdán szolidáris akciót hirdetett a város emblematikus helyeire. A demonstráció célja, hogy felhívja a figyelmet az oktatás ügyére. Az akció tulajdonképpen nem forgalomblokkolás, mivel az autósok piros jelzése alatt mennek a demonstrálók a zebrára, hogy ott feltartsák molinóikat.
A szegedi Egységes Szülői Frontot főként olyan szülők alkotják, akiknek a gyermeke jelenleg a közoktatásban tanul. Korábban Hajnal Edina alapítóval, Kalydiné Bajza Ritával és Varga Lillával, a mozgalom aktivistáival beszélgettünk a tömörülés ötletéről, a tagságról, a céljaikról és a jövőbeli terveikről.
Amióta a szülők is beleálltak ebbe az egészbe, egy kicsit a tanárok is bátrabbak lettek













