100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Életének 86. évében elhunyt Holl János színművész, a hírt egy kollégájának és a lakhelyéül szolgáló Színészotthon közlése alapján a Színház.online közölte.

Holl János 1935. december 30-án született Budapesten. A Magyar Színházban és az Ifjúsági Színházban, mint gyermekszínész játszott 1949 és 1952 között, 1952-től 1954-ig pedig a Magyar Néphadsereg Színházában szerepelt. 1954–1957 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt.

1957-től 1959-ig játszott a Szegedi Nemzeti Színházban.

Ezután a kaposvári Csiky Gergely Színház színésze lett 1959-től egészen 1965-ig, majd onnan a rendszerváltásig az Állami Déryné Színház, valamint a Népszínház tagja volt. 1990-től aztán a Budapesti Kamaraszínházban játszott.

Felesége Illyés Mari színművésznő volt, akinek 2018-as halála után, a Lendvay utcai Színészotthon lakója lett. Csendes, szerény művész volt. Egy vele készült interjúban így beszélt magáról, József Attila szavait idézve: „Ha féltem is, a helyemet megálltam, Születtem, elvegyültem és kiváltam.”

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…