„Folyamatosan kapcsolunk be új kamerákat a közterületi kamerarendszerbe. Most már a színház környékét és a Stefániát is a rendőrségre bekötött négy kamera figyeli, ugyanúgy, ahogy az Oskola, az Oroszlán és a Bajza utcát az ott elhelyezett három eszköz” – írja Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester közösségi oldalán.
Mint ismert, az előző években 84, tavaly újabb 76 térfigyelő kamerát helyeztek el Szeged-szerte, így mára már több mint 160 kamera figyeli a várost. Míg 2020–2021-ben a szerverek, az optikai és a villanyvezetékek kiépítése 50 millió forintra dobták a költségeket, tavaly ez mindössze 25 millió forintot kóstált.
Nagy Sándor egy tavaly októberi sajtótájékoztatón azt mondta, a kamerák zárt rendszerben működnek, így a felvételeket a rendőrségen kívül nem láthatja más. 2022-ben többek között a Csillag tér mellett, Kiskundorozsmára, Szőregre, a nagyállomásra, a Vám térre, a Székely sorra, a Petőfitelepi Óvodához és a Mars térre telepítettek kamerákat, önmagában a Mars térre 15-öt. Idén ez a program folytatódott a Stefánián és néhány belvárosi utcában.