Verseket posztolhatunk Szegeden kedden, a magyar költészet napján

A Magyar Költészet Napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünneplik Magyarországon. Már évek óta hagyomány, hogy a Somogyi-könyvtár központi épületében és fiókkönyvtáraiban különböző programokkal kapcsolódnak az országos eseményhez.

A Posztolj verset az utcára! elnevezésű program minden évben nagy népszerűségnek örvend. Még 2021-ben sem maradt el az ünneplés, a koronavírus-járvány miatti bezárás miatt a könyvtár közösségi oldalára költözött az esemény. A beküldött versek egészen április végéig díszítették a könyvtár főépületének falát és főbejáratát, ahogyan tették ezt a korábbi években is. A Somogyi-könyvtár, mint minden évben, az idén is csatlakozik a mozgalomhoz.

A központi könyvtár és fiókkönyvtárainak épülete előtt várják a versszerető posztolókat április 11-én, vagyis kedden 9-től 18 óráig. A könyvtár biztosít versesköteteket, hogy megkönnyítsék a választást, valamint filctollat és lapokat a személyes posztoláshoz. A feladat csupán annyi, hogy egy választott költeményt megosszunk és a könyvtár falain közzétegyünk. A tajekoztato@sk-szeged.hu címen vagy a Somogyi-könyvtárnak küldött Facebook üzenetben április 11-ig várják azok jelentkezését, akik kedvenc verseiket, versrészleteiket, vagy akár saját költeményeiket szívesen megosztanák másokkal.

A reggeli versposztolás után, délben is a költészethez kapcsolódó, határokon átívelő eseménnyel várnak A költészet nem megy délben ebédelni címen.

12 órától a Budapesti Román Kulturális Intézet szervezésében Szegedre is elhozzák azt a nagysikerű multimédiás művészeti projektet, amely a Vastaps a költőnek címet kapta.  Az egyedülálló projekt Romániában már számos telt házas előadást ért meg, most egy új formában jelentkezik, amelyben az ismertető jellegű előadás és a versmondás váltakozik egymással. Az eseményen Mihai Eminescu, Tudor Arghezi és George Coşbuc verseit hallhatjuk Dsida Jenő, Kacsó Sándor, Székely János, Képes Géza, Berde Mária, Kiss Jenő, P. Tóth Irén és Szemlér Ferenc fordításaiban. Demeter András színművész ezúttal élőben és magyar nyelven adja elő a Vastaps a költőnek című műsort.

15.30-as kezdéssel pedig Juhász Gyula emléksétára invitálják a könyvtár munkatársai az érdeklődőket, amelyen egy mobilapplikáció segítségével járják be a költő Szegeden töltött éveihez kapcsolódó helyszíneket. A séta a Somogyi-könyvtár bejárata elől indul.

Fotó: Bálint András / Szegeder