100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A szegedi közterületekért felelős Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. tette közzé oldalán, hogy még március 22-én telepítettek a társaság munkatársai egy új méhlegelőt a Bertalan híd szegedi hídfőjénél, éppen úgy, ahogy a méhek is teszik.
Mint írják, ezek a vadvirágokkal teli területek megfelelő élelmet biztosítanak a méheknek, akik pedig a mi táplálékunkról gondoskodnak. Természetesen Szeged is része ennek a nagyszerű nemzetközi kezdeményezésnek, miszerint igyekszünk városi környezetben is megteremteni az ehhez szükséges feltételeket.
Az SZKHT belvárosi decentrumához ezzel jelenleg három méhlegelő kezelése tartozik:
- Kálvária tér,
- Szentgyörgy tér,
- Bertalan híd szegedi hídfő.
Szegeden már régebb óta hagyomány, hogy rovaroknak belvárosi élőhelyet teremtsenek.

Sirkó Zoltán kertészmérnökkel még 2019-ben készített riportot a Sokszínű Vidék. A hódmezővásárhelyi kertészmérnök korábban Szeged főkertészeként tevékenykedett, munkája során vadvirágos ökoágyásainak köszönhetően városi körforgalmak virágoskertjei kaptak színpompás arculatot. Az ide telepített, hazánkban őshonos növények kiválóan megélnek a városi ökoágyásokban, csodaszép pillangóknak, méheknek, és más hasznos élőlényeknek nyújtanak élőhelyet.
Később aztán további méhlegelők kezdtek terjedni Szegeden. A Mondolo Egyesület ugyanis azon kívül, hogy az önkormányzati távfűtőcég épületeire festett nagyméretű természeti képeket, gyerekek segítségével fecskefészek-telepet készítettek, ezen felül madárodúkat és rovarhotelt is építettek, valamint tíz közterületi méhlegelőt hoztak létre még 2021-ben, de ezekből még többet is akarnak.













