Bejelentette a tizedik világsztárt a jubileumi Deja Vu Fesztivál, Dr. Alban is a Partfürdő vendége lesz

Már kevesebb mint, három hónap van csak hátra, és elstartol a tizedik Jubileumi Deja Vu Fesztivál. A szervezők közleménye szerint ez alkalomból stílszerűen tíz világsztár látogat el az újszegedi Partfürdőre június 1-től 3-ig, hogy a 80-as, 90-es és 2000-es évekből hozott slágereiket játsszák.

A már eddig bejelentett nevek mellé

tizedikként csatlakozik a Sing Hallelujah című dal előadója, Dr. Alban.

Emellett csütörtökön nyilvánosságra került a napi bontás is, illetve az is kiderül, hogy a magyar fellépők közül az Ámokfutók, a Kozmix, az Irígy Hónaljmirigy, a Bon-Bon és Csordás Tibi, Rakonczai Imre jön, de a lemezjátszók mögé lép majd DJ Dominique, Sterbinszky, Bárány Attila, Peat Jr, Náksi Attila, Erős és Spigiboy is.

A szegediek közül már biztos, hogy láthatjuk Joer-t, Bigiboy-t, Molnárbé-t és Gabriel B-t, valamint két közkedvelt partysorozat is csatlakozott a rendezvényhez: a Millennium Kids és a Wannabe.

„Idén a kiváló fellépők és világsztárok mellett nagy hangsúlyt kap majd a visszaemlékezés is az elmúlt 10 évre, így rengeteg meglepetéssel készülünk a fesztiválra, ahol eddig soha nem látott látványelemek, és exkluzív show színesíti majd az előadók koncertjeit!” – árulta el Kovács Ádám, a fesztivál igazgatója a közlemény szerint.

A helyszín idén is az Újszegedi Partfürdő lesz, ahol 3 napon át több helyszínen tart majd a buli. A bejelentett fellépőkkel és napi bontással egyidőben elindul a napijegyek értékesítése is, amit most early bird áron 12 990 forintért lehet megvásárolni 18 990 forint helyett, de aki az egész fesztiválon ott bulizna, továbbra is elérhetőek bérletek 26 990 forintos áron 32 000 forint helyett.