100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Három tűzoltó- és egy mentőautó vonult ki szombaton délután a Csanádi utca 15. elé, miután egy negyedik emeleti lakásban – a lakók szerint – nagy füsttel égett az ebéd. Mint a helyszínen megtudtuk, egy korábban vagy jelenleg is börtönőrként dolgozó férfi a lakó, akit a szomszédok is kevésszer látnak, mert hajnalban jár el dolgozni.

A kiérkező tűzoltók elzárták az ebédet, ami még csak szenesre sem égett egyikőjük elmondása szerint, majd a középkorú, beitalozott férfit lekísérték, hogy a mentők megvizsgálják. Eközben fiatalabb és idősebb lakók a nevezett lakás, a lépcső és a felvonó háromszögében rögtönzött lakógyűlésen vitatták meg a legfontosabb kérdéseket. „Ki a főbérlő? – kérdezte egy idősebb nő. – Valami Laci, az is alkoholista” – válaszolta egy szomszéd.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Látszólag megijedtek az esettől többen is, főleg azért, mert mint azt a Szegedernek egy lakó elmondta, két nappal korábban a nyolcadikon nagyon hasonló történt. „Hát itt ilyet ne csináljon, hány ember lakik itt, takarodjon el innen!” – zörrent fel az egyik hölgy, aki a harmadikon lakik, és éppen ebédet főzött, amikor észlelte a kívülről becsapó füstöt.

A lakásban tűz végül nem keletkezett, sérültekről sem tudni, a tűzoltók is hamar levonultak, a mentők azonban bevitték a férfit.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…