100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A BBC brit műsorszolgáltató The Forum című rádióműsorában szerepelt Tomka Béla professzor és a Szegedi Tudományegyetem Jelenkortörténeti Tanszékének vezetője, derült ki az SZTE közleményéből. A második világháború utáni szovjet megszállás és jóvátétel idején kialakult magyarországi infláció volt az adás témája.
A BBC World Service tudományos vitaműsorának ezúttal az 1945-46-os magyarországi hiperinfláció volt központi témája, mely a „When money died: The world’s worst inflation” címmel került adásba. Az SZTE történészprofesszora mellett Borhi László az amerikai Indiana Egyetem közép eurázsiai tanulmányok kutatója Bloomingtonból, és Pierre Siklos gazdaságtörténész professzor ült mikrofon elé a kanadai Waterloo-ból.
A vitaműsort Bridget Kendall vezette, aki 1989 és 1994 között a BBC moszkvai tudósítója, majd 1994-től 1998-ig washingtoni tudósítója volt. A Forum korábbi meghívottja között szerepelt többek között a biológiai Nobel-díjas John Sulston és lord Martin Rees asztrofizikus.
A mostani adás a nemzetközi közvélemény számára történetileg is megvilágított képet festett a második világháború pusztításától szenvedő Magyarországról, ahol 1946 nyarán a világon valaha legmagasabb, 41,9 kvadrillió százalékos inflációt mérték. Az adás a hazájába visszatérő Faludy György történetével vette kezdetét, mely szerint a költő, egy verseskötete új kiadásáért 1946-ban 300 billió pengőt kapott fizetésképp, ám ez akkor, mindössze egy csirkére, két liter olajra és némi zöldségre volt elég a piacon.
A műsorban elhangzottak szerint a háború utáni Magyarország a szovjet megszállás és a jóvátételek miatt nehezen tudott talpra állni. Ebben a kialakult helyzetben az ország kormánya abban látta a megoldást, ha még több bankjegyet helyeznek forgalomba, mely egyre inkább táplálta az árspirált. A hiperinflációnak köszönhetően a bérek elértéktelenedtek és magyarok millióinak kellett hatékonyabb kereskedési és megélhetési módokat keresnie. A műsor a korabeli hétköznapi életbe belepillantva tárgyalja, hogy a válság mit árul el a pénz jelentéséről.
A BBC a beszélgetés számára kibérelt Szegeden 2 óra hosszára egy hangstúdiót, mely összeköttetésben állt Londonnal, Bloomingtonnal és Waterloo-val. A műsor készítői előzetesen összefoglalták a témát a kelet-közép-európai történelemben egyébként sem laikus Bridget Kendall számára, ezt a 20 oldalas dokumentumot a vendégek is megkapták. Dr. Tomka Béla elmondása szerint az alapos felkészülésnek köszönhetően a 45 perces műsor végig professzionálisan és fokuszáltan zajlott.













