Siketen született gyerekeken is segít az implantátum, amely fejlesztésében az SZTE is részt vesz

A siketen született kisgyermekeken segít és az időskori hallásvesztésre is megoldást jelent a Cochlear implantátuma. A gyártócég képviselői Szegeden egyeztettek a további fejlesztési lehetőségekről a Rovó László által vezetett orvoscsoporttal.

Napjainkban már rutinszerűen végeznek olyan hallásjavító műtéteket a Szegedi Tudományegyetemen, amelyeket még 15 évvel ezelőtt is lehetetlennek tűnt véghezvinni. Siketen született gyermekek kapják vissza a hallásukat, így teljes életet élhetnek, de idős emberek hallásvesztését is korrigálják, ezzel lehetővé téve, hogy ne szigetelődjenek el a társadalomtól.

Mindezt az az eszköz teszi lehetővé, amelynek világszinten is legnagyobb gyártója a Cochlear. Az ausztráliai központú cég képviselői Szegeden egyeztettek az SZTE orvosaival, szakembereivel az együttműködés további lehetőségeiről. Jól jelzi a cég jelentőségét, hogy az implantátumot használók közül többen választják az ő termékeiket, mint az összes többi gyártóét együttvéve.

Catherine Picard, a Cochlear innovációért és technológiai befektetésekért felelős elnökhelyettese személyesen jött el, hogy a szegedi műtéteket megtekintse és megismerje az SZTE egyéb, a fejlesztésbe bevonható területeit. A cég képviselői egy teljes napot töltöttek a Szegedi Tudományegyetemen azzal a céllal, hogy megismerjék a tapasztalatokat, amelyeket a Rovó László által vezetett csoport szerzett a hallásjavító műtétek során.

A tudósok optimális elektrofiziológiai megoldásokat keresnek, például, hogy a műtétek során mi az elektródák optimális elhelyezése vagy mi a legmegfelelőbb szint amivel érdemes a páciensek idegrendszerét, érintett idegeit stimulálni. Ezek mind segítenek, hogy kialakítsák a jövőben a legmegfelelőbb terápiát és a legjobb eszközöket.

Fotó: Bobkó Anna / SZTE NKI

„A világszintű infrastruktúra, a kimagasló szaktudás és az érintettek motivációja teszi lehetővé, hogy Szegeden érdemben tárgyalhatunk az eszközeink fejlesztéséről. Évtizedek óta tart ez az együttműködés, amelynek keretében, negyedévente személyes találkozókon osztjuk meg egymással a tapasztalatainkat. A cégünk több mint negyven éve jelen van ezen a területen és a sikerünk titka az, hogy megbízhatóak a termékeink” – hangsúlyozta Catherine Picard.

A cochleáris implantációs rendszer működése lehetővé tenné sokkal több, siketen született gyermek számára a társadalmi beilleszkedést. A teljes szintű hallást adó beavatkozásra akkor van a legjobb esély, ha az újszülöttosztályokkal együttműködve megtalálják azokat a csecsemőket, akiknél elvégezhető a műtét és ezt 6 hónapos koruk után nem sokkal el is végzik.

A Szegedi Tudományegyetem szakorvosai az országban az elsők között végeztek el ilyen beavatkozásokat, Cziegner Jenő professzor vezetésével és már akkor is a Cochlear cég eszközeit használták. Az egyetemi klinikákon dolgozó orvosok nemcsak a gyógyítást végzik igen magas szinten a szakterületükön, hanem egyes csoportok kutatással is foglalkoznak, újszerű megoldásokat keresnek az egyetem közleménye szerint.