Bezárt a Csillag téri Baan's Kitchen kézműves hamburgerező, nem tudni, mikor nyithat újra

A Baan's Kitchen nevű szegedi kézműves hamburgeres Csillag téri üzlete ideiglenesen bezárt február elsejétől, a hírt a családi vállalkozás közösségi oldalán osztotta meg. A bejegyzésben az egyébként franchise-üzletként működő hely üzemeltetője, Szabi írta, hogy külföldön próbál szerencsét, ezért nem tudja tovább vinni a vállalkozást.

„A szegedi Baan's egyelőre bezár, de biztos vagyok benne, hogy Tomi hamarosan talál majd megoldást, hogy ne kelljen sokáig nélkülöznötök a hamburgereiket. Ha pedig a függőség már olyan szintű, hogy nem bírjátok kivárni, akkor Makón, Kisteleken és Budapesten tudtok továbbra is fogyasztani” – ajánlott alternatívákat a bejegyzésben, de egyébként Székkutason is van egy egységük.

A Baan's Kitchen egyébként még 2014 szeptemberében jött létre, ekkor az első üzletük egy Csillag téri garázs volt. Innen 2015-ben a Nemes Takács utcában nyitották meg ezzel a névvel a helyet, majd terjeszkedni kezdtek, így 2016 májusában Budapesten is megjelentek. Szintén ebben az évben Szegeden átköltöztek a Nagyáruház passzázsára, majd innen jött a jelenlegi Csillag téri üzlet 2019-ben, de már egy franchise-partner által.

Az még kérdéses, hogy meddig tart ez az állapot és meddig lesz zárva az üzlet, ugyanakkor már hirdetik az állást. Valószínű, hogy továbbra is a Csillag téren marad az egység, de elképzelhető, hogy ismét költöznek.