A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség közleményében arról ír, hogy hét személlyel szemben emeltek vádat, akik éveken át terjesztettek többfajta kábítószert.
A részben letartóztatásban, részben szabadlábon védekező vádlottak korábbi jogerős szabadságvesztésük egy részét egy börtönben töltötték, majd szabadulásukat követően is együttműködtek a kábítószerek beszerzése és terítése során: 2019 elejétől egészen 2020-as év végi elfogásukig adtak-vettek egymás között jellemzően speedet, extasyt, kannabiszt, hasist, amelyeket azután Szegeden, Mindszenten, de előfordult, hogy Debrecenben értékesítettek.
A főügyészség a forgalmazásban érintett hat férfit és egy nőt vádol kábítószer-kereskedelem bűntettével, ötüknél az értékesített kábítószer mennyisége miatt akár életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés is kiszabható. A vádlottak bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.