100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Köszönhetően az eddigi enyhe télnek, sokan reménykednek abban, hogy már nem kapunk a kemény mínuszokból, és innen már egyenes út vezet a tavaszba. Február 2-án, a szegedi vadaspark Medve-les című programján viszont kiderül, mit jósolnak a park barna medvéi a tél kapcsán.
A világ számos kultúrájára volt jellemző, hogy az állatok viselkedéséből próbáltak az időjárás alakulására következtetni. Ezek az állatjóslások szájhagyomány útján terjedtek, valós tapasztalatok alapján. Február másodikához – amely napot a római katolikus egyház Gyertyaszentelő Boldogasszony néven ünnepel, és amelyet tavaszkezdő napként is emlegettek – két különböző, állathoz kapcsolódó időjárás-előrejelző népi bölcsesség is kapcsolódik.
Az egyik szerint „Gyertyaszentelő napján inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy süssön a nap”. Ugyanis ha ezen a napon szép, enyhe idő van, akkor még sokáig elhúzódik a tél. Ugyanezen következtetésre jutottak azok is, akik barna medvékhez kötötték megfigyelésüket. „Ha meglátja árnyékát, azaz süt a nap, akkor visszabújik, mert még hosszú, kemény tél áll előttünk. Ha azonban odakint csikorgó hideggel szembesül, érzi, vagy talán tudja, hogy hamarosan tavaszodni kezd.”

Ez a hiedelem erdélyi eredetű, de francia hagyománya is van, itthon viszont Jókai Mór Az új földesúr című regényében jelent meg először. A közhiedelemmel ellentétben barna medvék valójában nem alszanak téli álmot, csak rövidebb-hosszabb pihenőt tartanak földbe vájt üregekben, esetleg barlangokban. Ebben az általunk téli álomnak hívott időszakban a medvék anyagcseréje és szívverése is lelassul. Ez embernél végzetes lenne, a medvék szíve viszont alkalmazkodott ehhez a kevésbé aktív periódushoz.
Az állat így olyan mértékűre tudja csökkenteni a tápanyagszükségletét, amely így a nyáron felhalmozott tartalékok felélésével, és a kisszámú, rendelkezésre álló téli eleséggel – elsősorban állati fehérjével – télire elég. Időnként, általában enyhébb, napsütéses időben kibújnak rejtekükből, így alakulhatott ki a velük kapcsolatos népi időjárás-előrejelzés.
Bár a szegedi vadaspark két nyugdíjas korú medvéje, Mici és Ursula télen sem éhezik, így is szívesebben töltik a téli időszakot benti helyükön. Ha sikerül őket kicsalogatni, és nem találkoznak az árnyékukkal, akkor rövidesen beköszönthet a tavasz. A vadasparkban a február 2-án, csütörtökön 11 órakor kezdődő programra várják az érdeklődőket az Európa részen lévő kifutójuknál. A csoportok részvétele regisztrációhoz között, amelyet január 30-ig, hétfőig lehet megtenni a [email protected] címen.













