A sarokból figyelte Joób Márton, ahogy több társa is bűnösnek vallja magát

Újabb vádlottak meghallgatásával folytatódott annak a költségvetési csalási ügynek az előkészítése Szegeden, melyben a baloldali önkormányzati képviselő Joób Mártont és tizenhét társát vádolják azzal, hogy bűnszervezetben több mint 270 millió forinttal rövidítették meg a közöst. A mai ülésen több alvállalkozót is meghallgattak, mindenki bűnösnek vallotta magát. Joób nem volt beidézve, mégis a sarokból nézte a történéseket.

A kormányzati lapokban korábban csak Botka László bizalmasaként emlegetett Joób Márton és köre ellen azért emelt vádat az ügyészség, mert a szegedi önkormányzati képviselő, hogy szórólapterjesztéssel és műsorújság kiadásával foglalkozó cégét a piacon tudja tartani, társaival egy négy megyében működő bűnszervezetet hozott létre.

A cégek az alkalmazottakat csak néha jelentették be, több esetben nem fizettek adót. Hogy a költségeket csökkentsék, fiktív számlákat és valótlan teljesítési igazolásokat állítottak ki, a céghálón átfuttatták a pénzt, majd az alsóbb szinteken lévők a jutalékok levonása után készpénzben visszaadták azt Joóbéknak, akik irányították a történéseket. Az ügyészség szerint 2013 és 2017 között 271 millió forint vagyoni hátrányt okoztak így a költségvetésnek.

Meggondoltam magamat

„Annyira nem értettem hozzá, dolgozni szerettünk volna” – mondta a keddi tárgyaláson a szegedi Törvényszéki palotában az a vádlott, aki Szolnokról jelentkezett be, ahol most előzetes letartóztatásban van egy másik költségvetési csalási ügy miatt. A középkorú férfi bár korábban tagadta, most mégis bevallotta a bűnösségét.

„Meggondoltam magamat, elég sokat gondolkodtam az ügyről az előzetesben.”

A cégcsoport az ő cégeitől is fogadott be fiktív számlákat, ezt a korábban már meghallgatott és magát szintén bűnösnek valló hatodrendű vádlott intézte, ő mondta meg, hogy miről kell számla és mekkora értékben. A folyamat úgy nézett ki, hogy a megrendelő elutalta a pénzt, amiből az alvállalkozó levette a jutalékát, majd a marakédot visszaadta.

Beismerő vallomását elfogadta a bíróság, így az előzetesben ülő férfi büntetése végül két év börtön lett öt év próbaidőn, valamint a 150 ezer forintos pénzbüntetése mellett két évig nem vezethet gazdálkodó szervezetet. A múlt héten meghallgatott hatodrendű vádlott is hasonló büntetést kapott, ő azonban három évig lett eltiltva, és közel hárommilliót kellett visszafizetnie jóvátételként.

Fotó: Bálint András / Szegeder

A fiktív számlázásban a Szolnokon lévő férfi húga is részt vett, ő szintén bűnösnek vallotta magát, de a vallomása meglehetősen zavarosra sikeredett. „Nem emlékszek, mindent a bátyám intézett” – válaszolta szinte az összes bírói és ügyészi kérdésre, és amikor mégis érdemben nyilatkozott, az nem fedte a vádat. „Miért vallja be a bűnösségét?” – kérdezte a bíró, amire a válasz az volt, hogy „mert mindent, amit az ügyész úr mondott, így van”.

A nő zavarosan nyilatkozott arról is, hogy hány cégből számlázott és hány alkalommal, esetében a bíróság végül nem fogadta el a beismerő vallomást.

Joób is jelen volt

A cégcsoportba tartozó egyik, marketinggel foglalkozó vállalkozás vezetője már összeszedettebb volt, amikor a bűnösségéről beszélt. Ő a sport révén ismerkedett meg az elsőrendű vádlott Joób Mártonnal, aki ugye többszörös aranyérmes kenus, és egyik beszélgetésük során került szóba ez a „lehetőség”. Ez után következett a fiktív számlák kiállítása, a kapcsolatot részben vele, részben a hatodrendű vádlottal tartotta.

Mivel a vállalkozó korábban 12 millió forintot fizetett be a NAV-nak, hogy az általa okozott vagyoni kárt megtérítse, az ügyész a büntetését végül 5 millió 400 ezer forintos további jóvátételben határozta meg.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Joób Mártont az első előkészítő ülésen, még múlt kedden hallgatták meg. A politikus akkor nem ismerte be a bűnösségét, lapunknak később azt mondta, hogy szerinte az ártatlanság vélelme nem érvényesül, családját pedig mind erkölcsileg, mind anyagilag leírhatatlan veszteségeket szenvedtek el, de bízik abban, hogy a neve tisztázódni fog. Joób, ahogy a második ülést, úgy a keddit is a tárgyalóteremben ülve mint hallgatóság követte végig, holott nem volt beidézve.

Részben már elismerte

A korábban a szegedi polgármester, Botka László frakciójában politizáló Joób Márton még 2020 nyarán került költségvetési csalás gyanújába. A többszörös aranyérmes kenust, aki feleségével és tizenegy gyermekével sokszor szerepelt már a nyilvánosságban, és egy 33 ezer követővel rendelkező Facebook-oldaluk is van, akkor előzetes letartóztatásba helyezték, amit többször meghosszabbítottak, végül nyomkövetővel engedték ki.

A politikus a nyomozás során már részben elismerte a bűnösségét, egy nagyobb összeget is befizetett a NAV számlájára jóvátételként. Miután Joób hazatért Szegedre, többször vállalta nézetkülönbségét Botka László polgármesterrel és frakciójával. Emiatt a tavalyi év végén ki is zárták az Összefogás Szegedért köreiből, és mind a párttársak, mind az önkormányzati média azzal kezdte vádolni, hogy összejátszik a Fidesszel a kedvezőbb ítélet reményében.

A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy az olvasók Budapesten és egész Magyarországon értesüljenek a legfontosabb és legérdekesebb szegedi és környékbeli témákról és történésekről. Ez a cikk ezen együttműködés keretén belül jelenik meg a Telexen is. Ha szeretnéd, hogy még több sztorit tudjunk feldolgozni és az ország elé tárni, támogasd a Szegedert! Az eddig a Telexen megjelent cikkeink ide kattintva érhetők el.