Egyelőre nem jött állami támogatás, januárban is zárva tart a Tiszavirág Uszoda

Még tavaly decemberben írtuk, hogy Botka László volt a Szeged Televízió Téma című hírháttérműsorának vendége. Ebben a műsorban szóba jött a bezárt Tiszavirág Sportuszoda helyzete is, akkor még azt remélte a város, hogy januártól kinyithatnak.

A műsorbn úgy nyilatkozott a polgármester, hogy 2022-ben 70 millió forint támogatást kapott a város a kormánytól a Tiszavirág Sportuszoda nyitva tartására, azonban ez a szerződés csak december 18-áig élt, amikor egyébként is nyitva tartott az uszoda. Ez végül a 2022. október 21-i városi közgyűlés döntése értelmében tavaly december 19-étől idén március 3-ig, a „megfizethetetlenül magas energiaárak miatt” zárva tart, egyelőre.

A műsorban Botka László azt mondta, úgy tűnt, a kormány újabb támogatást adhat az üzemeltetésre januártól, legalábbis az uszoda rezsiköltségeiről érdeklődtek szegedi önkormányzatnál. Ugyanakkor döntés és konkrét támogatási nyilatkozat még nincs és akkor sem volt. Szeged polgármestere úgy fogalmazott, szívesen fogadják a támogatást, amennyiben ez valódi, érdemi segítség lesz; az uszoda rezsije ugyanis havi 100 millió forint körül mozog.

Az önkormányzati lap, a Szeged.hu arról írt hétfőn, hogy „mostanra kiderült, mégsem akarja valamiért adni a támogatást a Fidesz-kormány”. Vagyis egyelőre úgy néz ki, hogy zárva marad a Tiszavirág Sportuszoda, a lap szerint semmi jel nem utal arra, hogy kinyit március 3-a előtt.