Mint több más szegedi önkormányzati intézmény is, január 1-től március 3-ig zárva lesz a Szegedi Nemzeti Színház nagyszínháza, ahol egyáltalán nem tartanak majd előadásokat. Barnák László főigazgató szerint mindent megtesznek azért, hogy a nézőkkel kapcsolatban maradjanak, és a színház mintegy háromszáz munkatársa se érezze elhagyottnak magát – írja a Telex erről szóló cikke.
A lap írása azzal kezdi, hogy a szegedi Nagyszínház az energiaválság szempontjából különös eset: a közel 140 éves épület teljes hőszigetelése gyakorlatilag kizárt, bár 2012-ben kicserélték a nyílászárókat, és új fűtési rendszer is készült. Az épületre napelemet nem lehet felszerelni, de keresik a hasonló lehetőségeket. A a színpadi világítás sok energiát fogyaszt. Korábban pályáztak állami támogatásra a világítás korszerűsítésére, akkor nem nyertek, de újra megpróbálják majd.
Ősztől alacsonyabb hőfokkal és naponta kevesebb órában fűtenek, a hétfői napokon egyáltalán nem nyitnak ki, előadások pedig szerdától vasárnapig vannak. Az önkormányzat létrehozott egy megtakarítási pénzalapot, és az intézményei számára belső pályázatot írt ki, amelyen a színház plusztámogatást kapott. Ezeknek és az októberi enyhe időnek köszönhető, hogy a színház 2022 végéig aktívan működhet.
Barnák László, az intézmény főigazgatója a két hónap szünetnek természetesen nem örül. A koronavírus-járvány idején is zárva volt a színház, de akkor legalább próbákra bejárhattak a színészek, a most következő téli szünet alatt azonban nem fűtik fel annyira az épületeket, hogy ott emberek tartózkodhatnának. Ebből a helyzetből is próbálják azonban a lehető legjobbat kihozni.
A színház két sikerdarabja a közelmúltban a George Orwell regénye alapján készült 1984 és a Mária országa című előadás volt, utóbbit egyébként Alföldi Róbert rendezte, míg előbbiben játszik is. Ezeket többkamerás felvételekkel rögzítették, az utómunkák folynak, így
januárban e-színházi előadásban láthatják azok a nézők, akik majd online jegyet váltanak
– írja a Telex cikke. Azt nem tudni, hogy Alföldi jön-e még Szegedre, ugyanis felmerült, hogy többé nem fog. A Telex tudósítójának kérdésére a főigazgató azt válaszolta, hogy Alföldivel a további együttműködés nem kizárt, de még nyitott kérdés.
Ezen kívül decemberben új darabot mutattak be „Élve megégetve – boszorkánytéboly” címmel, amely a szegedi „boszorkányok” 1700-as évekbeli üldözéséről szól Lőrinczy Attila rendezésében. Közben keresik a lehetőségeit, hogy a téli szünetben a színházon kívüli más helyeken tartsanak majd esetenként előadásokat, míg a bérletes előadásokat márciustól tartják majd meg. Figyelnek arra, hogy a színház 220 munkatársa megkapja a béreket a kényszerbezárás alatt is.
Barnák úgy látja, hogy a nézők kedvelik a szegedi színházat, a darabok többsége telt házas előadással megy. Októberben és novemberben is a vártnál több bevételük volt a jegyekből, így most némi pénztartalékuk is van.
Fotó: Bálint András / Szegeder