A Szeged házigazdaként 31–28-ra kikapott a lengyel Kielcétől szerdán a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában. A magyar bajnoki címvédő egyszer sem vezetett a mérkőzésen. A hazaiak keretéből Mikler Roland és Luka Stepancic, a vendégektől Michal Oljniczak, Pawel Paczkowski és Benoit Kounkoud hiányzott az európai szövetség által a forduló rangadójának választott meccsről.
Nyitott védekezéssel, illetve gyors és pontos támadásokkal kezdett az előző idényben BL-ezüstérmes Kielce, amely a hetedik percben már 6–2-re vezetett, ezért Juan Carlos Pastor szegedi vezetőedző időt kért. Ezzel átmenetileg sikerült megtörni a vendégek lendületét, de mivel a védekezés ezután sem működött hatékonyan, az ellenfél csakhamar visszaállította a négygólos különbséget, sőt növelte is azt.
A 23. percben a vendégek térdsérülés miatt elveszítették Haukur Thrastarsont, az ápolás miatti kényszerszünet a szegedieknek tett jót, mivel a folytatásban összeállt a védekezésük, és egy 5–0-s sorozattal egyenlítettek. A hajrá ismét a Kielcének sikerült, amely az első félidő után 16–13-ra vezetett.
A folytatásban nem tudott két gólnál közelebb kerülni a lengyelekhez a magyar bajnok, sőt a 45. percben 23–19-es hátránynál kellett időt kérnie a szezon végén távozó Pastor mesternek. Amikor lehetett volna esélye az egyenlítésre csapatának, egy-két hiba mindig közbeszólt, és mivel az 55. percben már 28–23-as előnyben volt a Kielce, a közepes színvonalú meccs hajrájára már nem maradtak izgalmak.
A hazaiaknál Dean Bombac hat gólt szerzett, Mirko Alilovic 12 védést mutatott be. A túloldalon Arkadiusz Moryto nyolc, Dylan Nahi és Nicolas Tournat öt-öt találattal, Andreas Wolff 14 védéssel zárt.
A két csapat 12. egymás elleni tétmérkőzésen a Kielce két vereség mellett immár tizedik alkalommal győzött. A hat győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel álló Telekom Veszprém csütörtökön a lengyel Orlen Wisla Plockot fogadja, a három sikerrel és hat vereséggel rendelkező Szeged pedig egy hét múlva a norvég Elverum vendége lesz a BL csoportkörében.