Jövő nyárra már színesebb napvitorlák lesznek a Kárász utcán, próba miatt maradtak fent decemberig

Mihálik Edvin zöldtanácsnok tartott hétfőn sajtótájékoztatót, ahol elmondta, próba miatt volt egészen december elejéig kifeszítve a napvitorla a Kárász utcán, miközben már ősszel ígérték, hogy leszedik. Azt is megemlítette, hogy jövőre a sétálóutca szinte teljes hosszán felszerelik majd ezeket, de színesebb verzió lesz, ami az épületek homlokzatával fog harmonizálni.

Még december elején is fent volt a napvitorla a Kárász utca egy szakaszán. Feltűnt mindez a helyi kormánypárti önkormányzati képviselőknek is. Chovanecz Kata is odaállt a Kárász utcára fotózkodni a napvitorlákkal a háttérben, mint mondta, mindjárt itt a nyár, kár lenne levenni. A fényszarvas helyett a napvitorlával készített közös képet Német Ferenc és Korponyai Ernő is.

Visszaolvasva valóban érdekes a jelenség, mivel Mihálik Edvin Zöld város programért felelős tanácsnok a zászlósprojektje kapcsán még február 14-én nyilatkozta azt, hogy a napvitorlák télen nem lesznek kint, tavasszal fogják felszerelni azokat, és ősszel mindig be is szedik. Megkérdeztük erről a momentumos önkormányzati képviselőt is még pénteken, aki végül hétfőn tartott egy sajtótájékoztatót, ahol egyben el is kezdték leszerelni a próbadarabot.

Mihálik Edvin a Kárász és a Kölcsey utcák kereszteződésében tartott sajtótájékoztatóján a Szeged.hu tudósítása szerint azt mondta, ezentúl a nyár végét jelzi majd, ha lekerülnek a napvitorlák a sétálóutcáról. Egyben választ adott arra is, hogy miért volt most mégis fent decemberig a szerkezet. Mint mondta,

a tesztüzem során megnézték, hogy a díszkivilágítás felszerelése mennyire „zavarhatja” a napvitorlákat.

Mihálik elmondta, hogy a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársai holnapra várhatóan végeznek a leszereléssel. Hozzátette, az idén indított kérdőívre érkezett visszajelzések alapján a kitöltők háromnegyede támogatta azt, így jövőre a Kárász utcán végig lesznek napvitorlák.

Mihálik szerint a visszajelzéseket megfontolták, az új terveket már az önkormányzati tervtanács is elfogadta. A jelenlegihez hasonló lesz a teljes verzió is, de

színesebbek lesznek, harmonizálnak majd az épületek színével. 

A Klauzál térnél, illetve a Kárász utca 10-nél nem lesz napvitorla, viszont a Kárász és a Kölcsey utcák kereszteződésében egy az épületek négy sarkára felerősített lebegőtető ad majd árnyékot, ezekről jövőre látványterveket is közölnek majd. A képviselő bízik abban, hogy a tavalyihoz hasonló árakon tudják majd megvásárolni a napvitorlákat.

    Egyébként valamikor márciusban kedzték felhelyezni az első napvitorla-darabot, majd idén nyárra nyerte el végleges alakját. Az első árnyékolókat a Kölcsey utcához közeli szakaszon feszítették volna ki még 2021-ben, már az engedélyek is megvoltak, azonban a cég nem tudta időre beszerezni azt a speciális anyagot, amire a napvitorlákhoz szükség lett volna.

    Fotó: Mihálik Edvin / Facebook