Már télen elkezdték felszerelni a napvitorlákat a Kárász utcán

A Kárász utca városunk egyik büszkesége, de a nyári hőség gyakran elviselhetetlen itt. Fákat azonban nem tudunk ide telepíteni, ugyanis eltakarnák az Európa Nostra díjas utcaképet – ezt az örökségvédelmi szabályok nem engedik. Ezért javasoltam azt, hogy a Kárász hangulatához illeszkedő napvitorlákkal tegyük viselhetőbbé a kánikulát – írja Mihálik Edvin zöld tanácsnok Facebook-bejegyzésében, ahol képeket is megosztott a műveletről.

Ma azok az állványcsavarok kerültek fölhelyezésre, amikhez az árnyékolókat tartó kábeleket rözgítik. Áprilisig 200 négyzetméternyi napvitorla kerül föl, ami árnyat ad az arra járóknak és még inkább mediterrán hangulatot kölcsönöz a gyönyörű szegedi belvárosnak” – fogalmaz posztjában. Azt is megjegyezte, hogy egyelőre a Kölcsey és a Somogyi utca közötti szakaszon fogják tesztelni az árnyékolókat. Bízom benne, hogy a szegediek elégedettek lesznek az eredménnyel és támogatják majd, hogy több napvitorla kerüljön fölszerelésre – zárta.

Mihálik még tavaly júliusban jelentette be, hogy augusztusra felszerelik az árnyékot adó vitorlákat. Olyan utcaszakaszokat szerettek volna kialakítani a sétálóknak, ahol nyáron is minden napszakban kellemes tartózkodni. Az első árnyékolókat a Kölcsey utcához közeli szakaszon feszítették volna ki. Az összes engedélyt megszerezték augusztusra és megkapták a legjobb árajánlatot is a Kárász utcai napvitorlák felszerelésére, azonban az ajánlatot adó cég nem tudta időre beszerezni azt a speciális anyagot, amire a napvitorlákhoz szükség lenne.

Mint írta annak idején, ez a speciális, erős és mégis vízáteresztő anyag az építőanyagok világpiacán kialakult helyzet miatt csak hónapok alatt szerezhető be. „Ezért úgy döntöttünk, hogy a szerződésben 2022. április 1-jét határozzuk meg, mint teljesítési időpont.”

Fotó: Mihálik Edvin / Facebook