Tizenkét méteres ezüstfenyő: a város leendő karácsonyfája is megérkezett a Klauzál térre

A szokásokhoz híven idén is egy helyi lakos adományozta a városnak a fenyőfáját, mely aztán Szeged karácsonyfája lesz a Klauzál téren. A mostani ünnepekre a fa Kiskundorozsmáról érkezett a belvárosba, bár tíz felajánló is volt. Az ünnepségsorozat november 25-én, pénteken kezdődik, addig minden a helyére kerül.

A Szeged.hu cikkében megszólaltatják a dorozsmai tulajdonost, aki arról mesélt, hogy a telkükön két fenyő volt, azonban az egyiket kicsavarta a szél. Mivel elmondásuk szerint nem akarták, hogy ezzel is megtörténjen ugyanez, inkább felajánlották a városnak ezt a harmincöt éves, több mint tizenkét méter magas ezüstfenyőt.

A kivágott fát túlméretessége miatt rendőri felvezetéssel hozták el a Klauzál térig, ahol már a helyén áll. Holnaptól már díszítik is a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. munkatársai – írja az önkormányzati lap. Makrai László, a cég ügyvezetője azt is elmondta, hogy körülbelül két órába telt felállítani az ezüstfenyőt.

Arról már korábban írtunk, hogy az ünnepségsorozat november 25-én, pénteken indul és egészen december 24-ig tart. A díszkivilágítás is pénteken lesz felkapcsolva, viszont január másodikáig hagyják bekapcsolva a LED-izzókat, mert addig még a régi áron vételezi az áramot a város, ezek után mintegy hatszorosába fog kerülni, lealkudva. Az ünnepi fények felkapcsolását követően péntek délután a Kövér Béla Bábszínház művészeinek óriás bábos felvonulásával kezdődik. A menetet a Klauzál térről a Dugonics téren keresztül a Dóm térre a Guiro ütőegyüttes kíséri.

A Dóm téren 2000-ben szervezték az első adventi kézműves-vásárt, a rendezvény az évek során a helyiek és a turisták kedvelt találkozóhelyévé vált. A programsorozat fő helyszíne idén is a Dóm tér lesz, ahol a kézművesek és a kereskedők számtalan érdekességgel és karácsonyi ajándékötlettel, a vendéglátósok pedig forralt borokkal, kürtőskaláccsal és sok más finomsággal várják a látogatókat. A fogadalmi templommal szemben állítják föl a város nyolc méter átmérőjű adventi koszorúját, amely elkészítéséhez 100–150 kéve fenyőgallyat és 40 négyzetméter dróthálót használnak fel.

Az első adventi gyertyát november 27-én délután Botka László polgármester és Kiss Rigó László megyéspüspök együtt gyújtják meg.

Az idei év újdonsága a Dómmal szemben felállított óriáskerék, ezt az első napon mi is teszteltük. A november eleje óta üzemelő látványosság 50 méter magasra viszi az érdeklődőket, akik szélvédett, zárt kabinokból gyönyörködhetnek a belvárosi panorámában. A Dugonics téri világító szarvas hétfőn érkezett a szökőkút fölé. Ezek környékén ismét kaphatók lesznek forró italok, sült gesztenye és többféle kürtőskalács is. A szalmalabirintust is felépítik a Dóm téren, azonban a mesekastély helyett idén egy kisebb faházban várják majd a gyerekeket.