A rendőrség őrizetbe vette a feleségét meggyilkoló férfit, a holttestet is megtalálták a lakásban

Mint azt szerda este írtuk, egy férfi november 16-án 18 óra 30 perc körül tett bejelentést a Szegedi Rendőrkapitányságon, hogy lakásukban megölte feleségét. A rendőrség most újabb közleményt adott ki az ügyben, amiben ugyan sok új részlet nincs, de elárulták, hogy a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt.

Mint írják, a rendőrök a bejelentő ingatlanjában megtalálták házastársa holttestét. A 45 éves feltételezett elkövető már szerdán feladta magát a rendőrségen, akkor a nyomozók előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Ellene emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A csütörtöki közlemény szerint a rendőrök a gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását is.