Sajtótájékoztatót tartott Tápai Péter pénteken a Kárász utcán, ahol a momentumos „igazságkiállítás” plakátjai is állnak. „Ha Donáth Annán múlna, akkor az égvilágon semmi nem szabna határt a szankciós élelmiszer- és energiaár-emelkedésnek, és a magyar családok már rég magukra lettek volna hagyva” – jelentette ki a szegedi Fidesz frakcióvezetője a Délmagyarország szerint.
A lap tudósításában arról ír, hogy Tápai Péter elmondása szerint a baloldal sem az élelmiszerek, sem a rezsi árának befagyasztását nem támogatta, viszont „rejtélyes dollármilliókért cserébe teljes gőzzel támogatja az áremelkedést okozó brüsszeli szankciókat”.
„A Momentum álságos és szemforgató módon a kormányt vádolja manipulációval és szemfényvesztéssel annak ellenére, hogy a legújabb plakátkampányuk is ékesen bizonyítja hogy az őket pénzelő tanácsadók már a megtévesztés, a félrevezetés és a behálózás teljes eszköztárát alkalmazzák, hogy a magyar társadalmat félrevezessék” – fogalmazott a frakcióvezető.
Hozzátette, a momentumosok az hirdetik, hogy náluk az igazság, amikor nap mint nap a háború folytatását és az elhibázott szankciók erőltetését szorgalmazzák. „Eközben a magyar embereket egyedülálló intézkedések védik a szankciós áremelkedéstől, hiszen a magyar lakosságnak a legalacsonyabb a gáz és az áram ára, és a kormány szerdai döntésének köszönhetően további élelmiszerekre is életbe lépett az árstop” – mondta.
A szegedi Fidesz egyben felszólította a Momentumot, hogy hagyjon fel hazug kampányával, és „energiáikat inkább arra fordítsák, hogy brüsszeli elvtársaikat meggyőzzék, hagyjanak fel a háború támogatásával és az értelmetlen szankciók erőltetésével”.