Az ősz egyik legszebb természeti látványossága a darvak ezreinek vonulása a Dél-Alföldön. A kelet-európai állomány egyik kiemelt gyülekezési helye a szegedi Fehér-tó és környéke. Az itt megpihenő darvak a szántókon, tarlókon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, az éjszakákat pedig a lecsapolt halastavakon töltik.
Idén november 19-én, szombaton tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Fehértavi Darvadozás – a madárvonulás dél-alföldi ünnepe elnevezésű népszerű rendezvényt a szegedi Fehér-tónál – közölték a szervezők a Szegederrel. A rendezvényközpont idén is Sándorfalva, a Pallavicini-kastély mögötti piactér és udvar, valamint a Szalakóta Látogatóközpont lesz.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága évek óta rendszeresen szervez daruleső túrákat, szakavatottak vezetésével a résztvevők szem-és fültanúi lehetnek a darvak látványos esti behúzásának vagy akár hajnali ébredésüknek. A Fehértavi Darvadozás azonban többet is kínál ennél. Ennek tanúi lehettünk mi is tavaly, amikor kisvasúton jártuk be a fehér-tavi halgazdaságot.
Természetesen idén is lesz erre lehetőségünk, melyre erősen ajánlott elmenni. Ehhez kedvcsináló az a fenti YouTube-videónk, melyet a helyszínen készítettünk. Idén a következőképpen fognak kinézni a programok november 19-én reggel 9 órától délután 14 óráig a sándorfalvi piactéren és kastélyparkban, melyekhez térkép elérhető a KNPI oldalán:
További, egész napos programok is lesznek: