Napsütés, halak, zötyögés

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

A kisvasút 8 és 13 óra között a Fehértói Halászcsárda mögül óránként indult a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának kutatóházáig, de ahogy írtuk fentebb, 14 órára is beraktak egyet. Természetesen nem ingyen, a jegyár 1000 forint volt személyenként, amit indulás előtt lehetett megvenni a Szegedfish Kft. telephelyén, a fentebbi képen látható jegyárusító asztalnál. Egyesek nehezményezték, hogy nem lehetett bármikor kiváltani a menetjegyet, ezért aki épp lekéste a vonatot – mert egyébként volt, hogy percekkel előbb indult – az várhatott rá a közepesen hideg időben.

A telephelyen kisebb mozdonyok is jártak fel s alá halasládákkal megrakodva, amelyekbe a halakat az 5-ös út felőli részen lévő, kicsi halasmedencékből fogták ki. Természetesen sokan elsétáltak erre is a kazetták közötti töltésen. A halak etetését is a vonatról végzik: tartályokat szállítanak a helyszínre, majd abból egy csúszdán leeresztik a halétket.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Az előző csoport vonatunkkal már ment is vissza érkezésünkkor, nekünk még volt bőven időnk a következő körre, akár vissza is sétálhattunk volna. Az izgalmas rész ekkor jött: az irányváltáshoz a mozdonyt át kellett rakni a személykocsik elejére, így a vezető visszatolatott a váltóig, a mozdonyt lecsatolta, ráment a kihúzóvágányra, majd kézi erővel betolták a kocsikat mellé. Ezután az UE/28 típusú bányamondony rá tudott tolatni a kocsikra a másik irányból, majd ment is vissza egy harsány kürt kíséretében.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Rázós utunk során változatos tájakon haladtunk. Először kisebb medencék között kocogós tempóban, majd jött a magasabb növényzet, sőt, szinte boltívként felénk borult egy egész erdőnyi fa. Amíg nem látjuk a tavakat a takarás miatt, addig azt hihettük, hogy valahol egy hegyi-erdei kisvasúton vagyunk, elhaladva a tavak között realizálódik bennünk, hogy ez az Alföld.

Egyes, nagyobb medencékből már ki voltak fogva a halak, így le voltak eresztve. Még így is szép látvány volt azonban, ahogy megcsillant a tócsákon a nap. Az idő is remek volt szerencsére a hideg ellenére a túrához, talán ennek is volt köszönhető annak népszerűsége. Egy kínai, Szegeden tanuló pár is eljött velünk, elmondásuk szerint egy barátjuktól értesültek az eseményről.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

A 600 mm nyomtávú (a nagyvasút 1435 mm) pálya is hasonlóan változatos volt; eleinte betonnal erősített aljzaton zötykölődtünk, majd faaljak voltak fektetve az egyenetlen talajra, itt azért érződött a különbség az előbbi javára. Ahogy haladtunk előre, úgy botlottunk bele különböző létesítményekbe, vasúti elágazásokba, csónakházba. A kitérőkön vonatunk 5 kilométeres óránkénti sebességgel haladt át biztonsági okokból, amelyek kézi állításúak, pillekönnyű őket átállítani (igen, kipróbáltuk, pssszt!).

A végállomásunkhoz érve – ami egyébként messze nem az, a teljes hálózat több mint 10 kilométernyi vágányzatból áll – egy kis kihúzóvágány mellé álltunk be, majd itt le is szállítottak minket. Ez a nemzeti park kutatóháza, ahol egy ingyenes kiállítással is vártak minket. Támogatást is lehetett adni olyan formában, hogy vehettünk mindenféle ajándéktárgyakat.

A kutatóállomás mellett futóverseny is volt, ami egy elágazáshoz érkezett a kisvasút végállomásánál. Mivel azonban nem volt jól kitáblázva, a futók checkpointja egy hídon túl volt, s ezt még télen is takarta a növényzet, ezért pár kisvonatozó kiabált azok után, akik egyenesen továbbfutottak a vágányok mentén a rossz irányba.

A kisvonatozás után átmentünk a Darvadozás másik fő helyszínére, a sándorfalvi Pallavicini-kastély kertjébe, ahol számtalan programot szerveztek. Volt itt lovaskocsis természetismereti túra, szabadtéri természetismereti játékok, helyi termékek vására, rövid vetített előadások a darvakról, Samu, a nemzeti park méreg- és tetemkereső kutyájának bemutatója, valamint számos gyerekjátékok.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Az ősz egyik legszebb természeti látványossága a darvak ezreinek vonulása a Dél-Alföldön. A kelet-európai állomány egyik kiemelt gyülekezési helye a szegedi Fehér-tó és környéke. Az itt megpihenő darvak a szántókon, tarlókon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, az éjszakákat pedig a lecsapolt halastavakon töltik.

Eme alkalomból rendezték meg november 20-án, szombaton az idei Fehértavi Darvadozást, ahol darunéző és lovaskocsis természetismereti túrák, madárgyűrűzés, számos gyermekprogram, valamint kisvonatozás várta azokat, akik ellátogattak ide. Mi is így tettünk, bár legfőképpen a kisvonatozás volt a lényeg. Nem tudni, hogy a sajtó hatása-e, bár valószínűleg az is közrejátszott abban, amint az óránkénti indulással meghirdetett kisvasút dugig volt. Olyannyira, hogy egy plusz járatot is beraktak a menetrendbe délután kettőkor. Az indulásnál székfoglaló is volt, aki kapja marja alapon.