Mérföldkőnek számító nemzetközi úszóversenyt rendeznek a hétvégén Szegeden

A Haász SZUE mindig szeretne egy lépéssel közelebb kerülni ahhoz, hogy a Tiszavirág Sportuszodában nagy nemzetközi versenyeknek adjon otthont – írja a klub közleményében. Mint megjegyezték, az utolsó komoly lépcsőfok egy rövidpályás verseny rendezése, ebből rögtön kettő is lesz idén: hétvégén a XII. Naturtex kupa miatt alakítják 25 méteresre a medencét, majd decemberben az utánpótlás rövidpályás bajnoksága miatt.

Az országos bajnokság főpróbája lesz tehát a hétvégén megrendezett XII. Naturtex kupa, mely során nemzetközi mezőny érkezik Szegedre, hiszen 4 szerb és 1 szlovák egyesület is nevezett. Összesen 28 klub 380 versenyzője áll rajthoz a Tiszavirág Sportuszodában, ahol 800 forintos napijegy ellenében szurkolni is lehet. Szombaton és vasárnap is 9 órakor kezdenek, várhatóan mindkét nap 17 óra környékén zárulnak a programok. A 6–7 éves úszóknak bemutató futamokat is rendeznek, a legkisebbek 50 méter gyorson próbálhatják ki magukat.

„Szeretettel várjuk a szurkolókat, akik ismét egy nagyszabású utánpótlásversenyt láthatnak Szegeden” – nyilatkozta Nagy Attila, a szegedi klub elnöke a közlemény szerint. „Első alkalommal próbáljuk ki a betolható falat a Tiszavirág Sportuszodában, ahol már a megnyitó óta adott ez a technológia. Előkerülnek tehát a 25 méteres kötelek, a versenybírói stáb is először koordinál rövidpályás versenyt, izgatottan várjuk. Komoly lépés ez nekünk, hiszen ha jól végezzük a munkánkat, már minden adott lesz ahhoz, hogy komolyabb viadalokat is rendezzünk, mint például egy korosztályos Európa-bajnokság” – jegyezte meg a szakember.

A szegedi szervezők munkáját a Magyar Úszó Szövetség már elismerte, ugyanis 2023-ban is itt rendezhetik a cápa korosztály országos bajnokságát és a rövidpályás utánpótlás országos bajnokságot.

„Büszkék vagyunk rá, hogy a Tiszavirág Sportuszoda nyitása óta minden évben több országos bajnokságnak is otthont adunk, ezúton is köszönjük a versenybírók kiváló munkáját, a Szegedi Sport és Fürdők Kft. segítségét és a Naturtex támogatását. (...) A dél-alföldi régió büszke lehet, mivel Hódmezővásárhely elnyerte a gyerek ob rendezési jogát, így jövőre a térségben rendezik a három legnagyobb létszámú országos bajnokságot” – hangsúlyozta Nagy Attila a közleményben.

Fotó: Nagy Mihály / Magyar Építők