A Shell legfontosabb céljai közé tartozik a magas színvonalú üzemanyagellátás, ezért a vállalat változtatásokat léptet életbe további nagyvárosi töltőállomásain november 2-ától – tájékoztatott a vállalat közleményben. Az intézkedéstől a vásárlói elégedettség növekedését és hatékonyságjavulást vár a vállalat.
Mint megjegyzik, a Shell augusztus elején teszt jelleggel egy mosonmagyaróvári és egy debreceni töltőállomásának működését már megváltoztatta. A szerződött céges partnereket kiszolgáló állomásokkal kapcsolatos eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy mind a vállalati ügyfelek, mind a lakossági vásárlók pozitívan fogadták az új működési modellt, mivel rövidebb idő alatt végeznek a fizetéssel, az üzemanyagellátás pedig biztosabb lett a teljes töltőállomás-hálózaton belül – összegezték a kísérlet eredményét.
Ennek nyomán idén november 2-ától a Shell 193 magyarországi töltőállomása közül további 5 budapesti, valamint 12 nagyvárosi, azaz összesen 17 állomás működését állítja át. Az euroShell üzemanyagkártyával nem rendelkező lakossági vásárlók számára mindez nem okoz jelentős változást, üzemanyagellátásukat Budapesten az adott kerületen belüli, vidéken pedig ugyanazon városon belüli másik Shell töltőállomás biztosítja.
Az átalakított állomás Szegeden a Bajai út 2c-2d címen található.
Az ehhez közeli, teljes vásárlói kör részére rendelkezésre álló állomás pedig a Szabadkai út 5. alatt található meg, tehát ezt lehet használni hatósági áras tankolásra. A többi, átalakuló kút pedig alább olvasható: