A Magyar Tartalékosokért Emlékcsillag arany fokozatával tüntették ki Kiss-Rigó Lászlót

Az október 4-i Tartalékos honvédek napja ünnepéhez kapcsolódva Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspököt a szövetség érdekében végzett tevékenységéért a Magyar Tartalékosokért Emlékcsillag arany fokozatával tüntették ki – tette közzé az egyházmegye.

Az elismerést szerdán, a Szegedi Dóm Látogatóközpontban Széles Ernő ny. dandártábornoktól, a Magyar Tartalékosok Szövetségének (MATASZ) elnökétől vehette át a kitüntetett. A püspök munkássága 10 éves múltra tekint vissza a szövetségnél, segítség, támogatás és rendezényeken való részvétel formájában.

Kiss-Rigó László beszédében elismerő szavakkal illette a MATASZ munkáját és garantálta további támogatását feléjük. Kitért gyermekkorára, amikor a Budakeszi úton lakott a pasaréti pálya közelében.

Kamaszként a Pénzügyőr futballcsapat játékosa volt, ahol egy meccs erejéig a tartalékba is bekerült. Ezt követően elvitték a katonák, így labdarúgó karrierje véget is ért. Évekkel később a Pénzügyőr tiszteletbeli játékossá avatta, mely elmondása szerint hasonló érzéseket váltott ki belőle, mint a mostani elismervény.