Hétfőn alapvetően esős, nyirkos napunk volt, egészen délutánig. Ekkor hirtelen a semmiből alakult ki egy villámlást produkáló zivatar felhőszakadással, mely során Szeged egyes részein apró szemű jég is esett. Erről osztottak meg képet a Dél-Alföld meteorológi nevű Facebook-csoportban.
A kommentekben aztán valaki arról rakott ki képet, hogy jégeső is volt a városban a rögtönzött zivatar nyomán. Helyenként pár percig, másutt akár húsz percig is tartó jégeső szemcséi szabályos gömb alakúak, de apróak voltak, így jelentősebb károkról szerencsére nem érkezett hír. A kisebb vihar szinte elsöpörte a felhőzetet, ugyanis tiszta, kék ég és napsütés volt a hétfői nap hátralévő részében.
A továbbiakról az Időkép előrejelzése azt írja, hogy kedden változóan felhős-napos időre van kilátás, és ezen a napon is kialakulhatnak többfelé záporok, főként a Dunától keletre zivatarok. Többfelé élénk, erős marad az északnyugati szél. Hajnalban 3–10 fok várható, de az északi völgyekben ettől is hidegebb lehet. Délutánra 13 és 19 fok közé emelkedhet a hőmérséklet, Szegeden 18 fokra számíthatunk.
Szerdán a Dunántúlon már csak helyenként, a Dunától keletre elszórtan alakulhatnak ki záporok, néhol zivatarok a napos időszakok mellett. Többfelé élénk, a Dunántúlon még gyakran erős lökések kísérhetik az északi-északnyugati szelet. Kora reggel 1–9, napközben 14–20 fokot mérhetünk, városunkban 18 fokot jeleznek előre.
Csütörtökre szintén napos-gomolyos idő körvonalazódik, elszórtan zápor, esetleg zivatar főként az ország keleti felén fordulhat elő. Az északias szél még többfelé élénk lehet. A reggel hideg lesz, napközben 14-19 fokra van kilátás, ekkor még szintén 18 foknál marad a maimum Szegeden.
Pénteken sok napsütésre, kevés felhőre számíthatunk, számottevő csapadék nem várható. A szél veszít erejéből. Délután 14–19 fokot mutathatnak a hőmérők, de hajnalban helyenként gyenge fagy előfordulhat. Szombaton fátyolfelhős-napos idő várható élénk délies széllel. Melegedés kezdődik, délután már 16–21 fok valószínű, Szegeden az utóbbi felé tendálunk majd.
Fotó: Dél-Alföld meteorológia / Facebook