Rejtett városi kerteket és a kivilágított Szegedet is megtekinthetjük tematikus sétákon

A Somogyi-könyvtár szervezésében a Kulturális Örökség Napjai programsorozat részeként háromféle, különböző tematikára épülő, másfél órás városi séta és 3 idegenvezetéssel egybekötött kiállításbemutatón vehet részt a kulturális programokra szomjazó közönség.

Idén is izgalmas programokkal várja az érdeklődőket a Somogyi-könyvtár a Kulturális Örökség Napjai elnevezésű programsorozathoz kapcsolódva, amelyet 1999 óta, számos európai országhoz hasonlóan Magyarországon is évente megrendeznek az őszi időszakban. A programsorozat célja, hogy a nyilvánosság érdeklődését a kultúra, művelődés, az építészet különböző szegmenseire irányítsa és a társadalom eltérő érdeklődésű rétegeit minél nagyobb létszámban mozgósítsa. Ennek szellemében többféle tematikus sétával készülnek Szegeden a szervezők, s mind-mind más, eddig kevésbé ismert aspektusból mutatja be a várost.

  1. Szeptember 16-án, pénteken 19 órától egy hangulatos esti sétára hívják a szervezők az érdeklődőket, Fények Szegeden címmel. A Várostörténeti sétán a kivilágított Szeged érdekességeivel ismerkedhetnek meg a látogatók mobilapplikációval kiegészítve az élményt. A séta mottója: „Éjszaka minden város más képet mutat, mint egy napsütötte délután”.
  2. Egy különleges hangulatú temetősétán is részt vehetnek az érdeklődők szeptember 17-én, szombat 10 órától, amelynek keretében Alsóváros „őskertjé”-ben kalandozhatnak. A napsugárdíszes házairól és paprikafüzéreiről híres Alsóváros temetője Szeged olyan jeles személyiségeinek nyugvóhelye, mint a „legszögedibb szögedi”, Bálint Sándor; a borbély- és írói mesterséget egyaránt mesterfokon űző Cserzy Mihály; vagy éppen az iskolaalapító-plébános Oltványi Pál. Többek között ezeket a sírhelyeket is felkeresik a séta során.
  3. A tavalyi évben nagy érdeklődést kiváltó A Mesélő házak – Rejtett kertek Szegeden elnevezésű séta folytatásaként háborítatlan, békés tájakra, pihenésre alkalmas kis „szigetekre” kalandozhatnak a résztvevők, amelyek akár a nyüzsgő városi forgatagtól pár lépésre is elérhetőek. A másfél órás túra során olyan magánházak, intézmények kertjeibe is bepillantást nyerhetnek, amelyek általában zárva vannak a nagyközönség előtt. Rerrich Béla építész és kertművész szerint „a kert mindenképpen kompozíció, melyben a növény, a virág, mint dekoratív elemek szerepelnek és ez a kompozíció adja meg az átmenetet a ház és a természet között”. Szeptember 17-én, szombaton 15 órától indul útjára a felfedező út a Somogyi-könyvtár épülete elől.

Szeptember 16-án, 16 órától az „Üvegpalota” titkai címmel, a Somogyi-könyvtár kevésbé ismert terei is megnyílnak a látogatók előtt egy egyórás bemutató keretében. A Kulturális Örökség Napjai programsorozat valamennyi programja ingyenes, azonban egyesek regisztrációhoz kötöttek. Részvételi szándékukat jelezhetik a könyvtár adminisztrációs pontján személyesen, a 62/425-525-ös telefonszámon a 2-es melléken, valamint ezen űrlap kitöltésével.

Ezeken felül még szeptember 17-én, szombaton 14 órától a Herbáriumok, botanika könyvek nyomában című kiállítás bemutatóján vehetnek részt az érdeklődők. A Somogyi-könyvtár nyári kiállítása az idén 100 éves szegedi füvészkert előtt tiszteleg. A tárlat a könyvtár régikönyves gyűjteményének botanikai munkáin, herbáriumain keresztül mutatja be a növénytan kialakulásának, fejlődésének történetét: a 16. századi művektől a 20. századi botanikai könyvritkaságokig számos értékes és látványos növénytani munka megtekinthető. A kiállítás mellett az SZTE füvészkertjének növénybemutatója is megtekinthető.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Kossuth, mint botanikus címmel egy izgalmas Emlékkönyvtári bemutató keretében azokból az értékes botanikai szakkönyvekből tekinthet meg egy válogatást a közönség, amelyekből a 220 éve született Kossuth Lajos merítette tudását. Arra is fény derül, milyen javaslatokat tett Bakay Nándornak Szeged újjáépítésével kapcsolatban, hogyan vázolta fel egy korszerű város képét a politikus.

Mi az a Kossuth-kóró, a Kossuth-fű, vagy éppen a kossuthka? Mely szőlő-és körtefajta viseli a legendás kormányfő nevét? Ezekre a kérdésekre választ kapnak a résztvevők, ahogyan arról is megtudhatnak információkat, hogy észak-itáliai száműzetése idején, a Torino közeli Collegno al Baracconéban milyen gondosan művelt kertet virágoztatott fel Kossuth, és hogy milyen tudományos levelezést folytatott korának leghíresebb magyar botanikusaival a növényekről.

A könyvtár régi, különleges növénytani műveiből válogatva csodálatos színes metszeteken mutatnak be néhányat a Kossuth nevéhez kötődő növényfajok közül; felidézik az SZTE füvészkert Kossuth-kaktuszának legendáját, régi könyvek és folyóiratcikkek fellapozásával. Az egyórás program szeptember 17-én, szombaton 16 órai kezdettel indul.