Egy férfi két lánytestvérével és élettársával árulta a drogot Szegeden, vádat emeltek ellene

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki élettársával és két lánytestvérével drogot árult Szegeden tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, az ügyészség öt embert vádol bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelemmel. A vádirat szerint a férfi és társai 2021 januárja és májusa között értékesítettek főként kristály néven ismert kábítószert Szegeden. A nyomozók elfogták a szervezet beszállítóját, valamint több nagyobb és kisebb vásárlóját is, akik közül ketten továbbértékesítették a drogot.

A kábítószert továbbadó vevők ellen is vádat emeltek, de ők nem voltak részesei a bűnszervezetnek jelezte. A szervezet tagjai által terjesztett drog mennyisége meghaladta a különösen jelentős mennyiség alsó határát. A vádlottak a kábítószer-kereskedelemből befolyt pénzt autókba, ingatlanokba, állampapírokba, nyereménybetétekbe fektették és jelentős mennyiségű készpénzt is tartottak maguknál.