Csaknem nyolcszorosára emelkedik a Szegedi Vadaspark rezsiköltsége az előzetes számítások szerint, így az intézménynél is készítik már a takarékossági terveket – írja a Délmagyarország.
A lap Veprik Róberttel, a vadaspark igazgatójával beszélt minderről, aki elmondta, eddig évi 23 milliót fizettek, ezentúl az előzetes számítások alapján nagyjából 175 millió forintra emelkedik a villany- és gázköltségük. Ezt nyilván nem lehet kigazdálkodni, de a bevételük sem fedezné, így áremeléssel sem tudnák kompenzálni. Ezért egyrészt a város segítségét kérik, mint fenntartó, másrészt az energiafelhasználás hatékonyságán dolgoznak.
Az új építésű állatbemutatók már modern szabvány szerint épültek, tehát energiatakarékosak, de van pár olyan épület is, mely egyidős a parkkal, ezeknél már gondolkoznak, hogy melyeket zárnák be. Az ezekben elhelyezett állatokat áthelyeznék más helyre, tehát a közönség továbbra is láthatná őket. Veprik Róbert példaként említette a büfé mögötti terráriumházat, amelynek lakói helyet kaphatnának az elefántház folyosóján.
Az igazgató elmondta azt is, hogy a szegedi vadaspark gyűjteménye már eleve gazdaságossági szempontok alapján lett összeállítva, ezért nincs például nagy trópusi, illetve akvarisztikai rész. Ugyanakkor vannak állatok, mint például a szibériai tigris vagy a rozsomák, amelyek egyáltalán nem igényelnek fűtést, illetve több faj kis fűtéssel is komfortosan érzi magát, mint az oroszlán vagy a hiéna.
A tervekben szerepel az irodák átcsoportosítása is. Azt is vizsgálják, hogy gazdaságosabb-e, ha egy állandó, alacsonyabb hőmérsékletet tartanak a helyiségekben, esetleg teljesen leállítanák, majd felfűtenék időszakosan.
„Összességében a cél egy nagyjából 20 százaléknyi spórolás, illetve a további építkezések és felújítások során is azt tartjuk majd szem előtt, hogy a régi, gazdaságtalanul üzemeltethető épületeket meg tudjuk szüntetni. Mindezek mellett pedig már beszerzési fázisban van a napelemes beruházásunk, amely során egy 50 kilowattos berendezés segít majd rá az áramtermelésre” – árulta el a Délmagyarországnak Veprik Róbert.