Szeged feliratot, a város nevezetességeit és egy Gripent is felfestettek az égre a drónok

Ahogy azt az előzetesben és a helyszínen is beharangozták, egyedülálló drone show is a műsor része volt a Szeged International Airshow-n a CollMot Entertainment jóvoltából. A látvány tényleg szürreális volt a helyszínen.

A szegediek még biztos nem láttak ilyen, legalábbis nem a városban, hogy a pirotechnika helyett komoly programozással együtt mozog vagy 100 drón és a LED-fényeiket összehangolva, egy bizonyos szögből különböző alakzatokba rendeződnek. Így volt ez a szegedi repülőnapokon is: a körülbelül este 8-kor, sötétben kezdődő show úgy kezdődött, hogy a reptér egyik végéből egy hőlégballont ábrázolva úsztak be a nézőtér elé.

Ezután, az eléggé erőltetett hangszórós felvezető után az SZKT bemutatja szövegbe rendeződtek, majd különféle alakzatokat felvéve kápráztatták el a közönséget: volt Gripen, de Cessna C-172 is, még be is billentek térben. Az érdekesebbek közt volt, amikor Magyarország vaktérképét rajzolták az égre, ekkor piros körként villogva kiemelve Szegedet, ez tapsot is eredményezett.

A másik természetesen a halászlé volt bográccsal és hirtelen felvillanó vöröspaprikával. A szokásos sem maradt el, így volt a Dómnak is egy sematikus ábrája drónból. Azért a szponzorok sem maradtak el, így többek között Szeged városának hivatalos felirata is megjelent, ez a lenti képen is látható, bár nem adja át a látványt természetesen: