Durván veszteséges volt az SZKT 2021-ben, de még így is elmaradt a várttól

A szegedi önkormányzati tulajdonú közösségi közlekedési cég, az SZKT 862 millió 821 ezer forint veszteséggel zárta a 2021-es évet, iközben mindez még csak 235 millió volt 2020-ban – ez derül ki Városüzemeltetési iroda dokumentumából, amely a pénteki közgyűlés egyik előterjesztése. A veszteségek eddig is megvoltak – hiszen szinte sehol sem nyereségesek az ilyen cégek –, de nem ilyen mértékű, azonban még így is jobb lett az előzetesen kalkuláltnál.

Az előterjesztésből kiderül, a koronavírus tépázta meg a közlekedési céget immáron második éve, de ez talán nem is meglepetés. A 2021-es évben egyébként több mutatóban is javuló tendencia volt, egyesek nem hozták a várt bevételt, bár a dokumentumban írtak szerint nem is számítottak sokkal jobb eredményre. A Szegedi Közlekedési Kft. 2021. évi nettó árbevétele 2 milliárd 373 millió 179 ezer forint lett, az abban az évben tervezett vesztesége pedig 947 millió forint volt, amely végül mindössze 863 millió körüli összegre adódott.

A menetdíjakból származó bevétel a szociális támogatásokkal együtt 1 milliárd 180 millió forint volt, a terv viszont 1 milliárd 275 millió forint, így csak valamivel több mint 92 százaléka jött be. A járvány előtti évhez, 2019-hez képest ez viszont eleve 543 millióval kevesebb, mivel akkor a jegybevétel még 1 milliárd 723 millió forint volt. Tehát 2021-ben már 13 százalékkal több bevételük volt jegyekből, mint a pandémia első évében, 2020-ban, bár így is 22 százalékkal kevesebb a 2019-es számoknál.

Mivel a pandémia miatt távoktatás volt, az SZTE nem vásárolt szemeszterbérleteket, ami hozzájárult a jelentős csökkenéshez.

A járványügyi intézkedések egyik hozadéka volt az ingyenes parkolás is, amelyet szintén az SZKT sínyéett meg, mivel a parkolási üzletág is az önkormányzati céghez tartozik, részben a bevételből fedezték eddig is a veszteségeiket. Az ingyenességet 2020. november 4-én vezették be, majd 2021. május 4-én törölték el. A 2019-es évhez képest tavaly ez idő alatt 455,3 millió forinttal kevesebb folyt be, míg 2020-hoz képest is 130,5 millió az elmaradás. Mindezt úgy, hogy egyébként a 2021-re tervezett bevételt (854 millió forint) túlszárnyalták a 889 milliós bevétellel.

A közlekedési cég üzemelteti a repülőteret is, ez közel 52 millió forint nettó árbevételt hozott a társaságnak. A járvány miatt sokkal kevesebb külföldi gép jelentkezett be, ezért kevesebb üzemanyagot tudtak értékesíteni. Tavaly viszont meg tudták rendezni a Szeged International Airshow-t, illetve a hőlégballon eb-t, ami szintén generált némi bevételt.

Ezeken felül az állami normatív támogatásokat sem kapta meg a cég, amelyre 2019-ig lehetett pályázni, de ezt sem 2020-ban, sem 2021-ben nem írta ki a kormány. A tram-train üzemeltetésére, illetve tárolására is kapott a cég 61 millió forintot a MÁV-tól. A gazdasági alpolgármester beszámolóját a közgyűlés bizottságai elfogadták, ze valószínűleg a pénteki közgyűlésen is így lesz.

A dokumentum tartalmazza a többi önkormányzati cég mutatóját is:

  • Az IKV Zrt. 2021. évi nettó árbevétele 2 milliárd 883 millió 759 ezer forint lett, ami 2,6 százalékkal, 72 millió 900 ezer forinttal több, mint amit terveztek.
  • A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. 2021. évi nettó árbevétele 1 milliárd 855 millió 452 ezer forint volt, amely bár felülmúlja a tervezett 1,63 milliárdot, a 2020-as év több mint 2 milliárdjához képest elmarad.
  • A Szegedi Távfűtő Kft. nettó árbevétele 5 milliárd 124 millió 67 ezer forint lett, ezzel 25,7 százalékkal teljesítették túl a tervüket.
  • A Szegedi Városkép és Piac Kft. nettó árbevétele 527 millió 303 ezer forint lett, ez 10 százalékkal jelent többet a tervezettnél.