Közel 1,8 milliárdért építheti Nemesi Pál cége a Járműipari Kompetencia Központot a szegedi tudományos parkban

Mint ismert, az SZTE Science Park Szeged néven tudományos és innovációs parkot hoz létre a szegedi öthalmi városrészben rendelkezésére álló mintegy 85 hektár nagyságú területen, a lézerközpont körül. Az egyetem a teljes terület mintegy negyedét, 20 hektárt hasznosít oktatási és kutatási célokra. Ezen a részen épülne meg a Járműipari Kompetencia Központ is, amelynek kivitelezési munkálataihoz most hirdettek győztest: a Nemesi pál-féle Ferroép nyert.

Az ELI-ALPS lézerközpont köré álmodott, 85 hektáros Science Parknak az SZTE vagyonkezelésében lévő 20 hektáros részén (a fennmaradó területet a potenciális befektetők számára készítik elő) először a park alapfunkciói valósulnának meg négy fő központ építésével:

  • SZTE Járműipari Kompetencia Központ – Itt hirdettek most nyertest az építkezésre.
  • Inkubátorház – Kész, Palkovics László már át is adta az egyetem vezetőségével együtt a hetekben, szintén Ferroép-kivitelezés.
  • Látogató Központ és Informatikai Múzeum – Már jelentek meg lehetséges látványtervek az épületről, azonban nem tudni, mikor kezdik el.
  • Innovációs Központ – Már a harmadik tervezési kiírásnál tart, egyelőre eredmény nélkül.

Az egyetem következő Science Park-beli beruházására tehát a napokban hirdettek győztest; ezt a projektet szintén Nemesi Pál cége, a Ferroép nyerte el nettó 1 782 854 860, azaz közel 1,8 milliárd forintért. A projektre 9 cég adott be ajánlatot, amelyek szinte mind érvénytelenítve lettek, köztük Mészáros Lőrinc vejének, Homlok Zsolt cégének is, így egyetlen vállalkozás állt szembe a Ferroéppel. A parkban elsőként átadott, az új épülettől nem messze lévő inkubátorház kivitelezését is a Ferroép végezte, de ezeken felül is volt még elnyert közbeszerzése nemesinek kormánybiztosi minőségében; ott van még a Tóth péter-ház és a jogi kar épülete is az utóbbi időkből.

A dokumentum szerint a Járműipari Kompetencia Központ részben egyemeletes, részben földszintes oktatási és kutatási rendeltetésű épület lesz, továbbá fedett, oldalról nyitott, 24 parkolót tartalmazó építmény is lesz hozzáépítve. Ezen felül 2 darab buszparkoló, a mérésekhez szükséges aszfalt-tesztút, valamint szintén burkolt bekötőút kerül megépítésre a beruházás során. A terület megközelíthetősége új úthálózat révén valósul meg:

a projekt részét képezi a Wolfgang Sandner utca meghosszabbítása 2x1 sávos, 7 m széles aszfaltúttal a hozzá tartozó kerékpárúttal és gyalogúttal együtt,

valamint a Jármű Kompetencia Központ közműveinek kiépítése is. Beléptetősorompón keresztül a személygépjárművekkel érkezők, míg a vizsgálandó járművek és buszok automata távirányítású úszókapun keresztül közelíthetik meg az objektumot. Az épület két fő részből áll:

  • Egyrészt egy vasbeton vázszerkezetű, szendvicspanel falú és tetőburkolatú, a tudományos vizsgálatok végzéséhez szükséges fűtött csarnok épületrészből,
  • másrészt egy hagyományos épületszerkezetű, blokktégla fal-, és vasbeton födém szerkezetű kétszintes épületből.

A fejépületben kerülnek elhelyezésre a különböző helyiségek, funkcionális kapcsolatok, átjárást biztosítva a csarnokhoz is. A főbejáraton belépve egy többfunkciós előcsarnok lesz, ahonnan megközelíthető az oktatóterem. Itt kerülhetnek megrendezésre konferenciák, illetve az alapfunkciós oktatás is itt zajlik, közvetlen külső megközelítés lehetőségével. Ezeken felül tárgyaló, étterem és konyha-teakonyha kerül még kialakításra. Az emeleti szinten a tanári személyzet részére az emeleten készülnek tanári szobák, illetve konzultációs helyiségek, továbbá itt is lesz teakonyha, étkező és tárgyaló.

Forrás: ENERGOTEST Kft.