Harminc facsemetét adományozott és ültetett el Szegeden a Mastercard

A Mastercard 30 db facsemete beszerzésével és elültetésével járul hozzá Szeged további zöldítéséhez a napokban. Az önkormányzatot Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester képviselte azon a faültetésen, amelyre november 18-án, csütörtök délelőtt 10 órakor került sor a béketelepi Vinkler László és Pintér József utca sarkán.

„A Mastercarddal a készpénzmentes város programunk kapcsán hosszú évek óta együttműködünk, hiszen segítettek a program népszerűsítésében” – írja nagy Sándor a közösségi oldalán. „Így amikor adódott a lehetőség, örömmel vettük a felajánlást, hogy Szeged város zöldítésében is részt vesznek, és fákat ajándékoznak a városnak. A Béketelep melletti lakóparkba kerülő előnevelt, parkba illő fákat a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársaival ültettük el, a szponzoráló cég képviselőjével együtt” – mondta.

Fotó: Nagy Sándor / Facebook