100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Vonaton ülő Novák Katalinról tett közzé fotót a politikai mémeket posztoló Az igazság a karmelitában van nevű Facebook-oldal hétfőn este. A bejegyzés mondjuk nem nevezi meg, ki van a képen, a poszt szövegéből viszont a közéletet némileg követők sejthetik, mire gondolt a költő: „Napfény IC, Kegyelmet tessenek…”

A „kegyelem” szó arra a döntésre utal, amellyel Novák Katalin 2023. április 27-én megkegyelmezett a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének, K. Endrének. Az ügy kipattanása után az ellenzéki képviselők a parlamentben Novák Katalin lemondását követelték.

Novák Katalin nemrég az első szegedi EgészségFeszten tűnt fel, ahol az Aranyklinika csapatával az IMBODY nevű, mesterséges intelligenciával támogatott okosedzőgépet mutatta be, amely több mint ötszáz gyakorlat elvégzésére alkalmas. „A huszonegyedik, sőt akár mondhatom a huszonkettedik századi legmodernebb technológiát is be tudjuk itt mutatni” – mondta egy rövid interjúban, amit a Szegeder is megírt.

A szegedi származású volt államfő 2024. február 10-én mondott le a kegyelmi ügy miatt. Tavaly novemberben aztán rekordösszeget juttatott az állami gondozásban élő gyerekeket segítő szegedi ÁGOTA Alapítványnak: az éves 73 millió forintos adománykeretéből 50 millió forintot ajánlott fel nekik.

Novembertől a magyar piaci szférában kezdett dolgozni, így megszűnt a havi 5,7 millió forintos juttatásra való jogosultsága. Novák ugyanis tulajdonrészt szerzett az Aranyklinika Egészségügyi és Innovációs Kft.-ben, amely a család szegedi magánklinikáját üzemelteti. Ők voltak a társszervezői az első szegedi EgészségFesztnek is.

A volt államfő mellett egy Mekis pohár is feltűnik. A teljes képhez tartozik, hogy a hazai McDonald’s-ok többségét üzemeltető cég tulajdonosa Scheer Sándor építőipari vállalkozó, aki a NER alatti építési tenderek egyik gyakori győztesének, a Market Építő Zrt.-nek a vezérigazgatója és társtulajdonosa Garancsi István mellett.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…