100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A Telex hétfői tudósítása szerint Magyar Péter miniszterelnök a parlamenti vitában Toroczkai Lászlónak címezve úgy fogalmazott, hogy „megnyerte az Orbán Balázs-díjat”. A Mi Hazánk elnöke a vita végén, már a lejárt ideje után kikérte magának, hogy letegezte őt a kormányfő, és végül őt is letegezve azt vágta a fejéhez: „Hazudtál végig.”
Magyar szerint Toroczkai nagyon sok embert megbántott, amikor az Európai Uniót a Szovjetunióhoz hasonlította. Arra emlékeztetett, hogy a szovjet katonák több százezer magyar nőt erőszakoltak meg, százezreket öltek meg, és ők verték le a forradalmat is.
A magyarok nevében kikérte magának Toroczkai egyik videós beszédének azt a mondatát is, hogy „a puhatestűek folyamatosan hazudnak 1956-ról”. A miniszterelnök szerint Toroczkai ezzel elhazudta a forradalom igazságát, és volt főnöke, a Magyar által csak Don Hatvanpusztának nevezett Orbán Viktor példáját követte, aki Magyar szerint eltaposandó rovaroknak nevezte a magyarokat.
Magyar a 2006-os utcai eseményeket is felhozta. Állítása szerint ő Gulyás Gergely, valamint apjuk is segítették azokat, akik ellen akkor a rendőrség eljárást indított, Toroczkai viszont semmit sem tett.
Toroczkai kétperces válaszában azt mondta, nem a honfitársait nevezte puhatestűeknek, hanem a Magyarhoz hasonló politikusokat. Ezután indulatosabb hangra váltott: kikérte magának, hogy a miniszterelnök a családtagjait említette, és hogy vérbírót emlegetett.
Magyar már tavaly októberben is szóba hozta, hogy Toroczkai dédapja, Tutsek Gusztáv Vazul 62 forradalmárt ítélt halálra. Toroczkai most azt mondta, hogy sem őt, sem az édesanyját nem a dédapja nevelte, hanem a dédnagyanyja testvére, Szomora József, akit annak idején az ÁVO két évre börtönbe zárt. „Hogy merészel ön az én felmenőimről beszélni?”
Toroczkai a lejárt ideje után is folytatta: azt mondta, Morvai Krisztinával együtt védték a bajba jutott magyarokat, majd tegezésre váltott: „Veled ellentétben mi ott voltunk az utcákon.”













