100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A Legfőbb Ügyészség szerint nem volt szabályos a Fidesz szervereinek teljes lefoglalása az NKA-ügyben, ezért a kényszerintézkedést meg kell ismételni – írja a HVG. A szakfőosztály döntése alapján a házkutatást elrendelő határozatok elleni panaszokat elutasították, a lefoglalás miatt benyújtott panaszoknak viszont helyt adtak.
Az ügyészség közlése szerint a lefoglalást elrendelő főügyészségi határozatokkal kapcsolatban benyújtott panaszoknak azért adtak helyt, mert a teljes szerverpark megszerzése nem felelt meg a jogszabályi követelményeknek. A nyomozást folytató főügyészséget ezért arra szólították fel, hogy ismételje meg a kényszerintézkedést.
A szerverek teljes lefoglalása az ügyészség szerint úgynevezett „fishing expedition”-nek, vagyis egyfajta adathalászatnak minősíthető. Ez olyan, nem specifikus keresést jelent, amelyben a hatóság előre meg nem határozható mennyiségű, esetlegesen terhelő adatot szerez meg, majd később választja ki közülük a céljainak megfelelő információkat. Az ügyészség szerint ez az uniós és a magyar jogban is törvénysértő gyakorlat.
Az ügyészség szerint önmagában az, hogy egy teljes adathordozó bűncselekmény elkövetésére utaló releváns adatokat tartalmazhat, nem alapozza meg annak teljes lefoglalását. Ehhez a szerver üzemeltetője vagy tulajdonosa és a feltételezett bűncselekmény között fennálló kapcsolat is szükséges, mivel a teljes adatpark lefoglalása aránytalan hátrányt okozhat az üzemeltetőnek.
Az intézkedés adatvédelmi aggályokat is felvethet, mivel olyan személyes adatokra és több olyan ember adataira is kiterjedhet, amelyek nem kapcsolódnak a büntetőeljáráshoz. Az ügyészség szerint olyan személyek adatai is érintettek lehetnek, akik magához a bűncselekményhez sem kapcsolódnak.
A jogsértés miatt a lefoglalást meg kell ismételni, amelyhez az eljáró főügyészség három hónapot kapott. Ez idő alatt az adatokat előre meghatározott szempontok alapján kell átvizsgálniuk, és csak az eljáráshoz kapcsolódó adatokat foglalhatják le.
Július 21-én ügyészségi nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereit biztosító központban, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait. A Bács-Kiskun megyei főügyészség később azt közölte, hogy az akció a Nemzeti Kulturális Alap 17 milliárd forintos pénzosztásával függ össze, amely ügyben hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyik nyomozás.
A kutatást és a lefoglalást az ügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi igazgatóságával közösen végezte. Röviddel az intézkedés után a fideszes e-mail-címek használhatatlanná váltak, és a fidesz.hu oldal sem volt elérhető.
Áprilisban, a választást követően derült ki, hogy az Orbán-kormány az NKA-n keresztül a nyilvánosság elől tudatosan elrejtett pályázatoknak álcázva milliós támogatásokat ítélt oda számára fontos szereplőknek, alapvetően politikai szívesség alapon. A vádak szerint Hankó Balázs akkori kulturális és innovációs miniszter több esetben közvetlenül, előre jelezte egyeseknek, hogy némi papírmunka elvégzése után pénzhez juthatnak.
Az ügy a Fideszhez azért is kapcsolódik, mert az NKA támogatottjai nagyrészt megegyeztek azokkal, akik az akkori kormánypárt kampányának influenszerei vagy fellépői voltak. Támogatást kapott Tóth Gabi és cége, Pataky Attila és együttese, Fásy Ádám családi vállalkozása, valamint Mága Zoltán köre is. A 17 milliárd forintból eddig csak néhány milliárd térült meg, mert több kedvezményezett visszafizette a támogatást.
A fideszes pártszervezetet az ügy a cikk szerint ennél is súlyosabban érintheti, ami indokolhatja a szerverek lefoglalását. A kulturális programokra szánt összegek politikai motivációjú osztogatásának gyanúját erősíti ugyanis, hogy a választások előtt választókerületenként 100–100 millió forintot osztottak ki.














