100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A parlament keddi ülésén Magyar Péter ismét nyilvános vitára hívta Orbán Viktort, és arra kérte a Fideszt, hogy hívják meg a tusványosi táborba. A miniszterelnök szerint a magyar emberek több százmillió forinttal finanszírozzák a rendezvényt, ezért ott valódi közéleti vitáknak kellene zajlaniuk. „Ne legyenek gyávák meghívni a tusványosi táborba” – üzente a kormánypárti képviselőknek a Telex tudósítása szerint.
Magyar beszédének másik központi témája a Polgár Judit államfőjelölése körüli vita volt. Azt mondta, már a választások előtt is beszélt arról, hogy emberként hibázni fog, és ha hibát követ el, be fogja vallani, valamint bocsánatot kér érte. Úgy fogalmazott, „Hibázni, lelkesnek lenni nem szégyen”, majd arról beszélt, hogy a Fideszhez tartozó körök „verbális lincselést követtek el” Polgár Judittal szemben, akit szerinte árulónak bélyegeztek.
A miniszterelnök több ellenzéki felszólalásra is reagált. Toroczkai Lászlónak azt üzente, hogy ha nem tud eredményeket felmutatni az általa vezetett vizsgálóbizottság élén, akkor adja vissza a megbízatását, és válasszanak másik elnököt. Toroczkai később azt válaszolta, nem fog lemondani, és továbbra is vezetni fogja a bizottságot, ugyanakkor bírálta a Tisza hozzáállását is a vizsgálóbizottságok munkájához.
Magyar arról is beszélt, hogy a vizsgálóbizottságoknak valódi elszámoltatási szerepet kell betölteniük. Szerinte nem szabad, hogy pusztán politikai színjátékként működjenek, ezért azt is felvetette, hogy ha valaki többszöri idézés ellenére sem jelenik meg előttük, egy ponton akár őrizetbe is lehessen venni. Emellett közölte, hogy a Tisza-frakció olyan szabályokon dolgozott, amelyek politikai felelősségre vonást is lehetővé tesznek.
A miniszterelnök kitért az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulójára is. Azt mondta, méltó állami megemlékezést szeretnének rendezni, amelyre a világ vezetőit is meghívnák. Beszélt arról is, hogy szégyennek tartja, hogy Budapesten nincs valódi 1956-os emlékmű, ahogyan Szilágyi Mihálynak sincs szobra Magyarországon Ásotthalmon kívül. Elmondása szerint egy új emlékhely előkészítését is elindítják.
Magyar ismét bírálta a korábbi kormányt is. Lázár Jánossal kapcsolatban azt állította, hogy a Lázárinfókat közpénzből használták pártcélokra, amit a Büntető törvénykönyvbe ütközőnek nevezett. Ezzel kapcsolatban Vitézy Dávid vizsgálatot is indított.
A kormányfő Bóka Jánost azzal is támadta, hogy szerinte korábban az uniós források visszatartását segítette, miközben a Tisza hozta haza ezeket a pénzeket. Emellett felrótta a Fidesznek, hogy leszavazta az ehhez szükséges törvénycsomagot.
Az ellenzéki felszólalók élesen bírálták a miniszterelnököt. Rétvári Bence azt mondta, a Polgár Judit körüli ügy Magyar Péter első látványos politikai kudarca, amely szerinte azt mutatja, hogy Magyar Pétert az algoritmusok és az indulatok vezetik. Úgy fogalmazott, akihez Magyar köthető, arra „átragad a megosztottság”, és „digitális tanácsköztársaságot” emlegetett. Bóka János szerint a Polgár-ügy a „Facebook-kormányzás” következménye volt, amely méltatlan helyzetbe hozta a köztársasági elnöki intézményt és a felkért jelöltet is.
Az ülés során személyeskedő vita is kialakult. Rétvári Bence kifogásolta, hogy Hatala-Orosz Csaba szerinte vállalhatatlan stílusban szólt oda Juhász Hajnalkának, és azt állította, a megjegyzés a KDNP-s politikus nőiességét sértette. Hatala később azt mondta, valóban odaszólt a képviselőnek, a stílusáért elnézést kért, ugyanakkor a mondandója tartalmát továbbra is fenntartotta. A házelnök több alkalommal is rendreutasított képviselőket, mert a személyes érintettségre hivatkozó felszólalásokat nem megfelelően használták.
Az ülésen kormányzati bejelentések is elhangzottak. Tárkányi Zsolt közölte, hogy a héten ismertetik az 1000 milliárd forintos vasútfejlesztési programot, amelynek részeként újranyitnak több bezárt mellékvonalat, köztük a komlói, a tiszaújvárosi és a Debrecen–Nagykereki vonalat, valamint országosan felszámolnák a lassújeleket.
A parlamenti ülést Forsthoffer Ágnes ideiglenes köztársasági elnök nyitotta meg, aki a nemzeti egység fontosságáról és a kölcsönös tisztelet szükségességéről beszélt. A Fidesz–KDNP frakciója nem vett részt a beszédén, mert álláspontjuk szerint Sulyok Tamást Magyar Péter erőszakkal távolította el a köztársasági elnöki tisztségből.













