Magyar Péter gyermekvédelmi biztost nevez ki, több vezetőt menesztettek

Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.

Az MTI szerint a kormányfő felszólalásában azt ígérte, hogy nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy aktáit, de ez csak az első lépés a hosszú úton, amelyen a feladat feltárni és megmutatni, mi történt a gyermekvédelemben, valamint nekikezdeni újjáépíteni a lerombolt rendszert.

Magyar szerint meg kell válaszolni a szakmai kérdéseket, ezért kérte a felelős Szociális és Családügyi Minisztériumot, hogy végezzen átfogó vizsgálatot. Ugyanakkor nem tehetik meg azt a szívességet az előző kormánynak, hogy ne tegyenek fel politikai kérdéseket is, ezért vizsgálóbizottságot hoznak létre. Ehhez egy miniszteri biztost is kineveznek, aki meghallgatja az áldozatokat, javaslatokat tesz a jóvátételre, biztosítja, hogy „egy segélykiáltás se vesszen el”.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a gyermekvédelem újjáépítésének ára lesz, ám ezt ki fogják fizetni. „A gyermekvédelem költségvetése felülről nyitott lesz”, lesz pénz új szakemberekre, férőhelyekre, bérrendezésre, kiszámítható életpályára, szakmai-mentális segítségre. Ehhez konstruktív együttműködésre kérte a Fidesz és a KDNP képviselőit.

A Telex tudósítása szerint Magyar Péter bejelentette, hogy a szociális és családügyi miniszter ma több gyerekvédelmi vezetőt menesztett:

  • a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatóját,
  • a Kopp Mária Intézet vezetőjét,
  • a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság igazgatóját,
  • a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság igazgatóját és főigazgató-helyettesét,
  • valamint az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatóját.

Emellett egymilliárd forintos kártalanítási alap felállításáról is döntöttek, ami orvosi és lelki segítséget nyújt majd a bántalmazottaknak.

Forrás: Magyar Péter / Facebook