100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Sulyok Tamás szerint sem alkotmányos, sem demokratikus szempontból nem indokolható az eltávolítása, ezért nem mond le hivataláról – írja a 444.

A köztársasági elnök a Cicero című német politikatudományi folyóiratnak adott hosszú interjúban arról beszélt, hogy Magyarország alkotmányos rendjének stabilitását veszélyezteti, hogy Magyar Péter többször is nyilvánosan felvetette: alkotmánymódosítással távolítanák el tisztségéből, ha nem mond le. Sulyok szerint az ilyen fenyegetések nemcsak az alkotmányt, hanem a demokratikus alapelveket is sértik. Úgy fogalmazott: „A fenyegetések ellenére, sőt, annál inkább meggyőződésem, hogy egyrészt alkotmányos indok hiányában, másrészt a köztársasági elnöki tisztség méltóságának megőrzése érdekében nincs helye a lemondásomnak.”

Fotó: Purger Tamás / MTI

Az államfő az interjúban arról is beszélt, hogy a köztársasági elnöki intézmény a magyarországi fékek és ellensúlyok rendszerének fontos kiegyensúlyozó eleme. Magyar Péter közösségi médiás szavazására reagálva, amelyen több mint 380 ezer követő támogatta a lemondását, azt mondta: „Ha ezt a lájk szavazást nézzük, akkor indokoltabbnak tűnik az a kérdés, hogy vajon a miniszterelnökre milyen benyomást tesz az a háttér, hogy a 3,4 millió szavazóból azoknak nagyjából csak 10%-a fejezte ki ilyen módon az egyetértését vele.”

Sulyok Tamás szerint köztársasági elnökként az egész nemzetet képviseli, függetlenül attól, hogy ki melyik pártra szavazott. Hangsúlyozta, hogy szerinte Magyarországon továbbra is demokrácia működik, és a rendszerváltás 1990-ben történt meg, amikor az ország az egypárti diktatúrából plurális, részvételi demokráciába lépett át.

Az államfő visszautasította azt a kritikát is, hogy a Fidesz bábja lenne. Érvelése szerint alkotmánybíróként több fideszes jogszabályt is megsemmisítettek, köztársasági elnökként pedig vétójogával is élt. Ennek kapcsán kijelentette: „Ráadásul, Fidesz-kormányt sosem neveztem ki, Tisza-kormányt pedig igen. Már több törvényüket aláírtam, kineveztem minisztereiket és államtitkáraikat. Együttműködök velük is – ahogy azt már kifejtettem –, a jog szerint. Akkor most ettől a Tisza bábja lennék?”

A Telex később felhívta a figyelmet arra, hogy eltérések vannak az interjú magyar és német nyelvű változatai között. A magyar fordításból például kimaradt Novák Katalin neve, valamint több olyan kérdés is, amely az eredeti német szövegben szerepel. Ezek között volt a Novák Katalin kegyelmi ügyére, illetve az Orbán-kormányt ért jogállamisági kritikákra vonatkozó kérdés is. A válaszok ugyanakkor mindkét változatban megtalálhatók, csak eltérő szerkesztésben és kontextusban jelennek meg.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…