Ruff Bálint veszi át Gulyás Gergely helyét

Ruff Bálint lesz a miniszterelnökséget vezető miniszter – jelentette be Magyar Péter közösségi oldalán szerdán. A Partizán Vétó című elemzőműsorában népszerűvé vált Ruff, Botka László egykori tanácsadója elfogadta a felkérést. A leendő miniszterelnök írta is, hogy „üdv a csapatban, Bálint”.

Magyar szerint a Ruff és a Tisza-kormány előtt álló feladat egyszerűen, néhány szóban összefoglalható: „a valódi rendszerváltás megvalósításáért felel és felelünk. Ruff Bálint nevét a magyar nyilvánosság elsősorban közéleti tevékenysége miatt ismeri, számomra kiemelten fontos emellett kiterjedt közigazgatási tapasztalata is. Az elmúlt években közéleti megszólalásaival nemcsak széles látókörűségét, hanem kérlelhetetlenségét és felelősségtudatát is bizonyította. Magyarországnak pedig hatalmas szüksége van erre.”

Fotó: Partizán / Facebook

A Tisza Párt elnöke terület- és vidékfejlesztési miniszternek Lőrincz Viktóriát, Kaposvár és térsége megválasztott országgyűlési képviselőjét kérte fel. Dr. Lőrincz Viktória a Somogy 01-es választókerületben nyert egyéni országgyűlési képviselői mandátumot. „A kampány során bebizonyította, hogy kérlelhetetlen, nagy tudású, emberséges és szorgalmas hazafi, akinek korábbi önkormányzati és jogi tapasztalatai sokat segítenek majd abban, hogy ezt a kiemelt jelentőségű minisztériumot méltóképpen vezethesse. Viktóriával egyetértünk abban, hogy megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a vidéki Magyarország támogatására, a helyi közösségek megerősítésére és a területi egyenlőtlenségek csökkentésére.”

Magyar Péter korábban már bejelentett hét minisztert. Hétfői posztja szerint 

  • a pénzügyminiszteri posztot Kármán András tölti be,
  • a gazdasági és energetikai tárcát Kapitány István vezeti majd,
  • míg a külügyminiszter Orbán Anita lesz.
  • Az egészségügyi miniszteri feladatokat Hegedűs Zsolt kapja.
  • A honvédelmi miniszter Ruszin-Szendi Romulusz lesz,
  • az élő környezetért felelős – korábbi nevén környezetvédelmi – tárcát Gajdos László vezeti majd,
  • az agrár- és élelmiszergazdasági minisztérium élére pedig Bóna Szabolcs kerül.