
Mondj igent, hogy az azonos nemű párok is igent mondhassanak – kéri az Amnesty International Magyarország új kampányában mindazokat, akik tenni szeretnének egy nyitottabb, boldogabb társadalomért.
Amikor arról van szó, hogy mit szeretnénk magunknak és a családunknak az életben, legtöbbször a biztos és tisztességes fizetést nyújtó munkahely, a normális lakhatás, a biztonságos utcák, a jól működő kórházak és iskolák kerülnek szóba. Sokunknak fontos az is, hogy a befizetett adónkat ne lopják el, hanem olyan dolgokra költsék, amelyektől jobb lesz az életünk, ahogy az sem utolsó szempont, ha olyan szabályokat hoznak, amelyeknek van értelmük.
Csak nagyon ritkán merül fel a házasság mint elérendő cél, hívja fel a figyelmet dr. Demeter Áron, az Amnesty International Magyarország kommunikációs vezetője. Ugyanakkor ez teljesen érthető, hiszen a legtöbbünk számára természetes, hogy ha megtaláljuk azt, akivel le akarjuk élni az életünket, nincs különösebb akadálya, hogy összeházasodjunk vele.
A magyarok 70%-a szerint a házasság a legjobb párkapcsolati forma, és ahhoz, hogy az jó legyen, a következőkre van szükség: egymás elfogadása és tisztelete, a megfelelő kommunikáció, az együtt töltött minőségi idő, a közös értékrend és a munkamegosztás. Semmi olyan nem szerepel a kritériumok között, amihez két ellentétes nemű emberre lenne szükség.
Mégis, ami a legtöbbünknek a boldog élet elérésének egyik legalapvetőbb eszköze, az azonos nemű párok számára még mindig elérhetetlen. Nem azért, mert irtóznak a gondolattól, hogy felelősséget vállaljanak egymásért, hanem azért, mert a politikusaink úgy döntöttek, hogy ők ezt nem érdemlik meg.
A választott politikusaink tehát önkényesen különbséget tesznek felnőtt emberek kapcsolatai között, holott a házasság valójában egy olyan jogi és érzelmi kötelék, amely az örökléstől kezdve az egészségügyi döntéseken át a gyermeknevelésig biztonságot, jogokat és védelmet nyújthat. A bejegyzett élettársi kapcsolatban, amelyet jelenleg az ellentétes nemű párok mellett az azonos nemű párok is köthetnek, egy sor jog és garancia nem illeti meg ezeket a párokat, miközben a különálló intézmény azt üzeni, hogy az állam másodrendűnek tartja őket és a kapcsolatukat.
Miközben a kormány a saját önző politikai céljai miatt évek óta maximumra tekeri a szexuális és nemi kisebbségek elleni hergelést és a jogaikat korlátozó intézkedések elfogadását, a magyar társadalom többsége nem akar visszafelé haladni az időben, és már most is a társadalom fele támogatja, hogy felnőtt emberek szabadon dönthessenek arról, kivel akarják leélni az életüket.
Ahogyan minden ember alkotta intézmény, úgy a házasság is a korszakunk és társadalmunk lenyomata, vagyis mi alakítjuk az általunk megválasztott politikusokon keresztül. Lehet és tudunk is rajta változtatni. Ehhez nekik elég módosítaniuk néhány törvényen, amihez pedig nekünk kell megmutatnunk, hogy mi, az egyenlőség támogatói, elsöprő többségben vagyunk.
Rengeteg minden rosszul működik az országunkban, a gazdaságtól kezdve az egészségügyön át a MÁV-ig, és ezekkel persze mind foglalkoznia kell azoknak, akiket azért választunk, hogy nekünk és értünk dolgozzanak. De az, hogy mindannyiunknak ugyanolyan jogai és lehetőségei legyenek az életben, nem valami után következik, hanem mindennek az alapja. Az, hogy felnőtt emberek végre szabadon dönthessenek az életükről és a kapcsolatukról, az egyik legfontosabb – és legkönnyebben elintézhető – dolog.
Az Amnesty Magyarországnál ezért mi azon is dolgozunk, hogy bármelyik felnőtt, aki igent szeretne mondani a párjának, ezt megtehesse. Ne csak a jobb kórházak, modernebb iskolák és pontosabb vonatok országa legyünk, hanem egy olyan hely is, ahol az állam nem tesz különbséget köztünk az alapján, hogy kit szeretünk.
Ha kérdéseid vannak, vagy szeretnél megismerni olyan embereket, akik már igent mondtak és olyanokat, akik még várnak erre, látogass el az oldalunkra. Ha pedig egyetértesz, akkor mondj igent te is az azonos nemű párok házasságára!