Orbán azt mondta, Makovecz Imre nélkül nem lehetett volna miniszterelnök

„Makovecz Imre nem világnézetet, hanem világészlelést hagyott ránk” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, az építész születésének 90. évfordulója alkalmából a budapesti Műcsarnokban nyílt kiállítás megnyitóján az MTI tudósítása szerint. 

Értelmezése szerint Makovecz Imre azt tanította, hogy a nemzet nemcsak győzelemből épül, hanem abból is, hogy „a vereség után van bátorság építeni”. A miniszterelnök úgy fogalmazott, ha a magyarok elveszítenek egy csatát, csak egy válaszuk lehet: hogy majd megnyerik a háborút. 

Állítása szerint azt is tőle tanulta, hogy „a magyarság kemény nép, ezért ha nincs vezetője, eszi egymást” – mondta a miniszterelnök. Hozzátette, hogy nem azért kell vezető, mert „a magyar birka nép”, hanem azért, „mert az erős embereket össze kell tartani, különben egymásnak mennek”. Úgy véli, Makovecz Imre „ha ma látná, örülne a szíve”, mert „nem vagyunk a meghátrálás emberei”.

„Makovecz Imre nélkül ma nem állhatnék itt” – jelentette ki a kormányfő. Szerinte az építész nélkül 1998-ban nem tudták volna megállítani a „kommunista restaurátorokat”, nem lettek volna polgári körök, és nem tudtak volna talpra állni a 2002-es választási vereség után sem. „Nélküle nem lett volna 2010-ben kétharmados választási győzelem és alkotmányos forradalom sem, nélküle nem lenne keresztény és nemzeti alkotmány, és nélküle sem 1998-ban, sem 2010-ben nem lehettem volna Magyarország miniszterelnöke” – mondta Orbán Viktor.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Nem ez az első, hogy a kormányfő Makoveczről elismerően nyilatkozott. Emlékezetes, hogy a makói fürdő átadóján váratlanul megjelent és tőle igen szokatlanul a polarizáció ellen beszélt. Az egykori MSZP-s polgármestert is dicsérte, mivel ő akkor is adott megbízásokat Makovecznek, amikor ez nem különösebben volt divat.