Eltörölné a közterületi parkolás kényelmi díját a kormány

A közterületi parkolások után nem kell majd kényelmi díjat fizetni – írja a Telex. A kormány közleménye szerint az erről szóló törvénymódosítás társadalmi egyeztetés alatt áll, és a jogi előkészületek megtörténtek annak érdekében, hogy 2026 első negyedévében a parkolás kényelmidíj-mentes legyen.

Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára Szentkirályi Alexandrával, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetőjével készített videójában elmondta, hogy az első jogi lépések megtörténtek, és a parkolás kényelmidíj-mentessé tétele várható a következő év elején.

Fotó: Bálint András / Szegeder

A Nemzeti Mobilfizetési Rendszer 2014 júliusában indult el, és az államtitkár elmondása szerint a célja az volt, hogy minden fizetős parkolóhelyen az országban egyszerűen, mobiltelefon segítségével lehessen fizetni, „ne kelljen a zsebünkben kotorászni apró után”. A rendszer felülvizsgálata azt az eredményt hozta, hogy a működtetés fenntartható a kényelmi díj eltörlése mellett is.

A kormány konzultációt folytatott fizetési partnereivel, a távközlési szolgáltatókkal és az applikációk üzemeltetőivel, és megtette az első jogi lépéseket, hogy 2026 első negyedévében a parkolás minden autós számára kényelmidíj-mentes legyen.