100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Kedden Sárospatakon tartott Lázárinfót Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki egy humoros történetet osztott meg arról, hogy korábban elgondolkodott, letolja-e Orbán Viktort a színpadról – vette észre a hvg.hu.

A rendezvényen készült felvételen az látható, hogy amikor az egyik mikrofonállvány megadta magát, Lázár először azzal viccelődött, hogy „állítólag mindent tönkretesz”, ami a kezébe akad, példaként említve, hogy ezt mondják róla a vasút és az utak kapcsán is.
Ezután a mellette álló Bánné dr. Gál Boglárkát, a megyei közgyűlés elnökét figyelmeztette, nehogy leessen a színpadról, majd egy személyes történetet fűzött hozzá. Elmondta, hogy mindig figyeli, amikor a miniszterelnök mellette áll, mert egyszer egy hódmezővásárhelyi lakossági fórumon Orbán Viktor annyira előredőlt, hogy kibillent egyensúlyából.
„És igaz, hogy én is jó erőben vagyok, ő sincs rossz állapotban, ezért a megtartása nem volt könnyű és felelősségteljes pillanatnak nevezhetem. Bár óriási kísértés volt, mert ha előretolom, akkor ki tudja, milyen jövő nyílik előttem. Ha visszatartom, akkor is hálás lehet ezért” – mondta Lázár János.
Hozzátette, ezért mindig figyel arra, ki áll mellette és hová kerül, „mert ki tudja, mi lesz belőle”. Az ATV élő felvételén az ominózus jelenet 19:25 perctől látható.













