Rosszullét okozhatta a buszbalesetet Szolnokon, amelyben több mint húszan megsérültek

Egy helyi járatú busz szerda reggel a Varga Katalin Gimnázium falának csapódott Szolnokon. A jelenlegi információk szerint a balesetben egy ember súlyosan, huszonkettő pedig könnyebben sérült meg, köztük utasok és egy gyalogos is. A helyi járatos busz Szandaszőlős irányából haladt a belváros felé, amikor eddig tisztázatlan okból letért az útról, és a Varga Katalin Gimnázium falának ütközött. A MÁV-csoport vezérigazgatója, Hegyi Zsolt közösségi oldalán azt írta, hogy a buszvezetőt megfigyelésre kórházba szállították.

Györfi Mihály, a város polgármestere a 24.hu-nak azt nyilatkozta, rosszullét okozhatta a buszbalesetet. Úgy látja, az volt a legnagyobb szerencse, hogy egy nagy fa felfogta az ütközést a becsapódás előtt, és egyetlen gyerek sem sérült meg az iskolában tartózkodók közül. A városvezető tájékoztatása szerint egy idős hölgy szenvedett súlyos sérülést.

A polgármester szerint példátlan volt az együttműködés a mentősök, a katasztrófavédelem, a rendőrség és az önkormányzat között. A helyszínen még rendőrautók is részt vettek a sérültek kórházba szállításában. A polgármester közölte, hogy a város minden segítséget megad az érintetteknek, és statikus vizsgálja az iskola épületét, hogy nem sérült-e meg a szerkezete.

A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt. Györfi Mihály azonban úgy tudja, még vizsgálják, okozhatta-e a balesetet rosszullét vagy műszaki hiba.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Mári Ilona arról tájékoztatott, hogy a vizsgálat szakértők bevonásával zajlik. 

Kedves Mónika, a Varga Katalin Gimnázium igazgatója az iskola oldalán közölte, hogy az épületben senki nem sérült meg. Hozzátette: a történtekre való tekintettel aznap nem regisztrálják a tanórai késéseket.

A mentőszolgálat egyelőre nem adott tájékoztatást a pontos sérültek számáról és jelenlegi állapotáról.